„Kedvesem, ne csodálkozz, hogy angolul írok, azonban mivel ezt a levelet a hatóságoknak el kell olvasniuk, jobbnak láttam a magyarnál hozzáférhetőbb nyelven megírni. Rendkívül boldog vagyok, hogy végül is lehetővé tették számomra a levél megírását, és nagyon bízom benne, hogy eljut hozzád. (…)

Nagyon bízom, hogy megkapod ezt, talán még karácsony előtt. Szeretném, ha mindazt a szeretetet, amit érzek, ebben benne lenne, karjaimba zárnálak és megcsókolnálak, és éreznéd, mennyire mindnyájan kívánunk vissza és érezzük hiányodat, azonban talán most, hogy a békeszerződés kartávolságra van, nincs messze az idő, mikor ezek az álmok megvalósulnak, és egy nap váratlanul belépsz, úgy mintha el sem mentél volna. Így kell gondolkoznom, különben elviselhetetlen lenne. Majd három év telt el azóta, hogy el kellett menned, és elrejtőznöd a németektől, és szinte két éve nem hallok rólad, nem láttam egy sort sem általad leírva! Kedves nagyon szeretlek és nagyon kívánom, hogy ismét velünk légy. (…) Megkapom nyugdíjad felét, azonban ezt 400 Ft-ra csökkentették, ami nem sok. Azonban ne aggódj miattam, egész jól megvagyok. És most viszontlátásra kedves, sokszor-sokszor csókolnak a fiúk és én. Mindörökre téged szerető Margit.”

Ezt a levelet gróf Bethlen Margit írónő 1946. december 12-én küldte a Szovjetunió budapesti nagykövetén keresztül férjének, az ismeretlen helyre hurcolt gróf Bethlen Istvánnak. Amikor a levelet föladta, Magyarország volt miniszterelnöke már két hónapja halott volt.

A visszahúzódó, távolságtartó Bethlen István és távoli rokona, a temperamentumos, bohém természetű Bethlen Margit gyerekkoruk óta ismerték egymást. A századfordulón kerültek közelebb egymáshoz, 1901-ben házasodtak össze. A férj ugyanebben az évben kezdett politizálni a szabadelvű párt színeiben, és egyre fontosabb szereplőjévé lett a közéletnek. Ez megpecsételte felesége írói karrierjét: egy grófnő, aki egy befolyásos politikus, később miniszter, majd miniszterelnök felesége, legfeljebb ügyes műkedvelő lehet. Pedig Bethlen Margit első novelláskötete, a „Mese a szomorú városról” messze nem volt dilettáns munka. Allegorikus meséit később az egyik legprogresszívebb színházi csoport, az 1929-ben alakult Mozdulatkultúra Egyesület állította színpadra, Madzsar Alice és Dienes Valéria vezetésével. Az első magyar táncfilm (A szerelem örökké él, 1930) is az ő nevéhez fűződik. Írásai elsősorban női élethelyzeteket mutatnak be – ma, amikor a Nyugat körüli női szerzők újra fontossá válnak, érdemes lenne ismét elővenni őket. Nem mellesleg ő volt az, aki először publikálta Szendrey Júlia kiadatlan naplóját és levelezését, kései igazságot szolgáltatva ezzel Petőfi szerencsétlen sorsú özvegyének. Bármit csinált persze, társadalmi státusa miatt lesajnáló mosoly vagy üresfejű rajongás fogadta, megértés alig.

A két nagyon különböző ember házassága nem alakult jól. Bethlen – főleg miniszterelnöksége alatt – nem sok időt fordított feleségére és három gyerekére. Bethlen Margit lényegében egyedül élt, irodalmi szalont szervezett, jó kapcsolatot ápolt Babits Mihálytól Hunyady Sándorig sokakkal. Később állandó udvarlója is akadt a Budapest legszebb férfijának tartott Görgey József huszárkapitány személyében. Férje pedig beleszeretett egy arisztokrata barátjuk, Széchenyi Andor Pál feleségébe, aki egy idő után a szeretője lett. Széchenyi „Minci” mindenben ellentéte volt Margitnak: szőke, filigrán termetű, hallgatag. A Bethlen házaspár a váláson is elgondolkodott, de erre végül nem volt szükség. Az arisztokrata társaság és a sajtó egy része tudott mindkét viszonyról, mégsem lett botrány, mindenki diszkréten hallgatott.

A házaspár kapcsolatában a fordulat akkor következett be, amikor Bethlen politikai karrierje is fordulatot vett. Az angolbarát volt miniszterelnököt már a világháború kitörése előtt gyanúsnak tekintette az erősödő szélsőjobboldal, de 1944. elejétől kezdve egyenesen bujkálnia kellett. Ebben az időszakban találtak egymásra újra a feleségével, úgy tervezték, hátralévő napjaikat ismét egymás mellett fogják tölteni. A német bevonulás után Bethlen neve az elsők között szerepelt a Gestapo letartóztatási listáján, s nem is ok nélkül, hiszen pontosan tudták, hogy informálisan többször is felszólította Horthyt a háborúból való kiugrásra, és a szovjetekkel való diplomáciai kapcsolat felvételére. Jellegzetes bajuszát leborotválva előbb volt szeretője boronkai kastélyában bujkált, később Széchenyiné lánya és veje, Bolza Antal szentesi házában. 1944. decemberében önként adta fel magát a szovjeteknek. A házi őrizetben kezdetben nem fogolyként, hanem magas rangú vendégként kezelték, látogatókat is fogadhatott. 1945. végén született döntés a sorsáról: az angolszász orientáció híveként és többé-kevésbé népszerű konzervatív politikusként, semmiképpen nem térhet vissza a közéletbe, ezért a Szovjetunióba hurcolták. Családja semmit sem tudott róla, a kétségbeesett Margit '45 tavaszán magának Sztálinnak írt levelet, hogy férje sorsáról tudakozódjon. Választ nem kapott. A 70 éves Bethlen addigra már szívbetegen és csontig lesoványodva várt sorsára a moszkvai börtönben. Amikor a szovjetek látták, hogy súlyos betegen már nem veszélyes politikai értelemben, készek lettek volna hazaengedni. A budapesti koalíciós kormány miniszterelnöke, a kisgazda Nagy Ferenc erre csak annyit mondott moszkvai tárgyalásán: „nem bánjuk, ha nem jön haza, szívesebben látnánk, ha helyette hadifogoly munkások és parasztok jönnének.”

Magyarország volt miniszterelnöke 68 éve, 1946. október 5-én halt meg. A jegyzőkönyvek szerint szívbénulás végzett vele a moszkvai Butirszkaja börtönben. Bethlen Margitot erről csak hónapokkal később értesítették egy szűkszavú üzenetben. Még 24 évet élt teljes nélkülözésben, 1970. július 1-jén halt meg Budapesten. Férjéhez írt utolsó levele nemrég került elő a KGB levéltárából.

Nyáry Krisztián jegyzete