|
|
|
Tweet |
|
|
|
A 20. születésnapját szombaton betöltő Verstappennek ez az idei első, és pályafutása második futamgyőzelme. A háromszoros vb-győztes, 32 éves Hamilton az összetettben már 34 ponttal vezet a most negyedikként célba érő, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája előtt. A Malajziai Nagydíjon Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője ért célba harmadikként. A rajt előtt kiderült, hogy a második kockát elfoglaló Kimi Räikkönen a Ferrari műszaki hibája miatt nem tud elrajtolni a mezőnnyel. Hamilton tökéletesen startolt, megtartotta a vezető pozíciót, miközben a két Red Bull-pilóta, Verstappen és Ricciardo egymással, valamint az ötödik helyről kiválóan rajtoló Valtteri Bottasszal (Mercedes) küzdött a második helyért. Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Bottas volt az első három helyen száguldók sorrendje, de Verstappen a negyedik körben megelőzte Hamiltont, és átvette a vezetést. A kilencedik körben Ricciardo egy remek manőverrel elvette a harmadik helyet Bottastól, miközben az utolsó helyről startolt Vettel már 10. volt. A Ferrari német versenyzője a folytatásban is egyre előrébb lépett, a 23. körben pedig már ötödik volt, és csak 3,1 másodperccel volt lemaradva Bottastól. A 27. körben Hamilton a boxba hajtott új gumikért, egy körrel később Verstappen is megkapta a friss abroncsokat, néhány pillanat múlva pedig Vettel autóján is kerekeket cseréltek. A 29. körben Bottas is letudta a kerékcseréjét, de Vettel mögé tért vissza a pályára. Ricciardo az ideiglenesen birtokolt vezető pozícióból a 30. körben állt ki a boxba, és harmadiknak tért vissza, így a kerékcserék után az első három helyen maradt a Verstappen, Hamilton, Ricciardo sorrend, míg a negyedik pozícióban Vettel száguldott. A hajrában már nem volt változás az élmezőnyben, a levezető körön viszont ritkán látható eset történt: a kanadai Lance Stroll (Williams) és Vettel úgy összeütközött, hogy Vettel Ferrarijának bal hátsó kereke és felfüggesztése eltört, így nem tudta bevinni a boxba a versenyautóját. A német pilótát honfitársa, Pascal Wehrlein (Sauber) "fuvarozta" be a boxba úgy, ahogyan azt ilyen helyzetekben legutóbb az 1990-es években láthatták a szurkolók a Forma-1-ben. A vb egy hét múlva, Japánban folytatódik. MTI |
|
|
|