Ha Orbán Viktorról, Magyarország miniszterelnökéről nem tudnám, hogy jogászdoktor, talán kevésbé akadnék ki azon a szövegelésén, ahogy a kaposvári dohánybolti rablógyilkosság apropóján a halálbüntetés ügyét szóbahozta, mondván ezt „napirenden kell tartani.” Majd gondos kormányfőként hozzátette azt is, jó szokása szerint megint azonosítva magát nemzetével, miszerint „a bűnözők előtt világossá kell tenni, hogy Magyarország nem riad vissza semmitől, ha az állampolgárai védelméről van szó.” (Mint ahogy korábban meg azt a dumát lökte: senkit sem hagynak az út szélén.)

Szóval egy nem jogásznak inkább megbocsátanám az ilyesmit, mint ahogy a papi hívatással soha nem kokettáló Gyurcsánynak is elnéztem azt, hogy többször is bérmálkozott bevallása szerint.

De miután Orbán Viktor jogot végzett, sőt Oxfordban is megfordult, természetesen nyilvánvalóan tisztában kellett legyen azzal is, hogy még abban az átkos komcsi diktatúrában is csak azzal szemben lehetett halálbüntetés kiszabni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 20. életévét betöltötte.

Márpedig a kaposvári gyilkos még jelenleg sincs ennyi, tehát őt semmiképpen nem lehetne halálra ítélni, még a Kádár rendszer brutális törvényei alapján sem. (Ha valaki közbevetné, mégis miért végezhették ki Mansfeld Pétert, annak az a magyarázata, hogy az ötvenhatosokra egy törvényerejű rendelet vonatkozott az un. statáriális bíráskodásról.)

Szóval a helyzet az, hogy Orbán, ha jogtudorként megint megbukott is, egyvalamihez viszont tényleg nagyon ért, a nála ostobábbak manipuláláshoz. Arra az embertípusra gondolok, amelyikre épp a minap az egyik reklámban azt a találó kifejezést használták: dinnye.

Sok dinnyeember van sajnos kis hazánkban. Az ilyen egyedek gyerekkori változatáról írt Karinthy Frigyes is, abban a humoreszkjében, amelyikben a kisgyerek engedélyt kért az anyjától, hogy egy dombra felmehessen, majd amikor már felment, megkérdezte: „anyuka, most fenn vagyok a dombon?”

Az efféle dombon ücsörgő dinnyeemberek a világot borzasztó egyszerűnek látják. Ha az imádott vezetőjük azt szajkózza, hogy amennyiben szigorítunk a büntetéseken, hát majd a bűnözés jól lecsökken, akkor ezt elhiszik neki és bőszen megtapsolják. Aztán imádott vezetőik addig-addig szigorítanak persze, míg a fél ország börtönben ül majd. És többnyire épp a korábban tapsikoló dinnyeemberek.

Dr. Orbán Viktor egyébként már 2002-ben, a móri eset után is, tett olyan kijelentéseket, hogy meg kéne fontolni a halálbüntetés visszaállítását.

Hát igen, ha ez akkor a gondos miniszterelnökünkön múlott volna, Kaiser Ede már régen nem élne, akit a szemtanúk tévesen azonosítottak a tett helyszínén. Mondhatnánk persze, hogy nem nagy kár lenne érte. Csakhogy aki szerint ez így van, kérem, gondoljon bele abba a helyzetbe, ha egyszer valaki őt ismerné fel egy rablógyilkosság tettesében, és valaki őt vádolná meg koronatanúként ilyesmivel 25 millió forint vérdíj ellenében.

Az utolsó magyar hóhér Pradlik nem csak a kis fogház udvarán akasztott, a 70-80-as években két segédjével együtt járta az országot, s Vácott, Győrben, valamint a szegedi Csillag börtönben is ő hajtotta végre a halálos ítéleteket. Magyarországon az utolsó akasztás 1988 júliusában szintén az ő segédletével zajlott. (Forrás: Múlt-kor).

Proszektúra: Magyarország, vagyis Orbán nem riad vissza semmitől • Képen: Pradlik György és a hurok (2009), (Forrás: Múlt-kor)