|
|
|
Tweet |
|
|
|
2019 utolsó hónapjaiban a hazai használt lakások és albérletek piacán egy természetes mérséklődés következett, így a lakásbérleti díjak stagnálásnak indultak. 2019 decemberétől egészen februárig változatlanok voltak a lakásbérleti díjak. Ezzel szemben a hazánkba betörő világjárvány az albérletárakat több, mint 6%-kal vetette vissza, a csökkenés pedig azóta is tart. Folyamatos az albérletárak visszaesése Egy év alatt – 2019 októbere és 2020 októbere között – a lakásbérleti díjak országosan is látható mértékben estek vissza. Mind az első, mind a második hullám nagyban megnehezítette a lakástulajdonosok helyzetét: a főiskolai hallgatók nagy része hazatért szülővárosába, hátrahagyva az addig fenntartott albérletet, a munkahelyi elbocsátások pedig mind a bérlők, mind a bérbeadók helyzetét egyaránt nehezítette. Emellett a pandémiás helyzet lévén a lakásmegtekintési hajlandóság is a sokszorosára esett vissza.
A visszaesés mértéke a fővárosban meghaladta a 12%-ot De nem csak a világjárvány volt negatív hatással a budapesti agglomeráció kiadó lakásainak piacára. A júliusban elfogadott Airbnb-törvény miatt szintén nőtt a bérelhető lakások kínálata, azonban a kereslet nem követte ezt a tendenciát. Az így megnövekedett kínálat és az egyre fogyó kereslet hatására idén októberre – egy év alatt – a bérleti díjak visszaesése meghaladta a 12%-ot. Az októberi statisztikák alapján 3200 forintért kerülnek meghirdetésre átlagosan a kiadó lakások négyzetméterenként. Azonban a koronavírus járvány előtti időszakban négyzetméterenként közel 3800 forintos kínálati árak jellemezték a fővárosi albérletpiacot. Ami a lakások bérleti díját érinti, az átlagos havi díjak közelednek a lélektani 100 ezer forintos lakásbérleti díjhoz, de az albérletpiacot összességében tekintve az átlagos bérleti díj még mindig 120 és 150 ezer forint között mozog.
Az agglomerációban is olcsóbbak a bérelhető lakások A budapesti agglomeráció kertváros jellegű településének, a gyömrői albérlet kínálatát vizsgálta meg az ingatlannet.hu. A közel 20 ezer fős város kiadó albérleteinek árai a főváros közelsége miatt szintén szárnyalt a vírus előtti időszakban. A járvány megjelenését követően azonban itt is érezhető volt a kínálati árak visszaesése. Az első hullám után– a nyári hónapokra a bérleti díjak csaknem 30%-kal kerültek kevesebbe. Ezt követte a második hullám megérkezéséig az árak stagnálása. Majd szeptembertől erősödni látszott a bérleti piac. Az őszi hónapok alatt szintén a bérleti díjak stagnálása volt tapasztalható, 2500 forintos átlagos négyzetméter ár mellett. Jelenleg a gyömrői albérletek átlagosan 100-120 ezer forint között kerülnek meghirdetésre. Stagnálás jöhet a használt lakások és albérletek esetén is Az eddigi évekre a folyamatos drágulás volt jellemző, ami igen borsos albérletárakat eredményezett. A 2020-as évben több negatív hatás is közrejátszott a lakásbérleti díjak nagymértékű visszaesésében. A negatív sokk a budapesti lakástulajdonosokat érintették a legsúlyosabban: a diákok hazaköltöztek, az albérlők többsége nehéz helyzetbe került. A szakértők szerint a folyamatos visszaesés mértéke csillapodhat, a következő időszakban a bérleti díjak stagnálása lesz várható. |
|
|
|