Megmutatjuk, hogy mi lett Magyarországból és megpróbáljuk megfejteni, hogy mi lesz ennek a hozadéka és találgatjuk, hogy hova/hogyan tovább.

A hullámvölgy talán a kétezres év közepére datálható, amikor egy gazdasági válság söpört végig a világon, beleértve Európát is. Ennek következményeként sok ország padlóra került és így történt ez velünk is. Sok vállalkozó és vállalkozás ment tönkre, aminek következtében sok magyar ember a munkahelyével fizetett. Vitatható, hogy az akkor regnáló kormány mennyire kezelte jól vagy épp rosszul a válságot. A magyar embereket talán azért érintette rosszabbul a válságkezelés, mert itt minden fillér szükséges a családoknál, míg Németországban például kevésbé számít, hogy egy lyukkal beljebb gombolják-e azt a bizonyos nadrágszíjat.

Az elkeseredett emberek tömege nálunk azonban – vagy párthűségből, de inkább változást akarásból – egy aláírt, de számokkal ki nem töltött csekket nyújtott át a most regnáló kormánynak. Ez önmagában talán nem is lett volna akkora baj, ha nem tudtuk volna előre azt, hogy mik történtek az első kormányzásuk időszaka alatt.

A kormány első lépésként nem egész 24 óra alatt verte le a forintot a sárga földig és tesz azért azóta is, hogy ez így maradjon, ezzel hatalmas bajba sodorva a magyar társadalom többségét, akik devizában adósodtak el.

Már akkor elkezdődött az ámokfutás és joggal mondhatja a Fidesz-KDNP, hogy nekik erre felhatalmazásuk van még, ha kicsit kicsavartan is állítják ezt.

Mindenki gondoljon bele, hogy mi minden történt meg vele és a köreiben élőkkel és mik ellen emeltek hangot, vagy inkább mi ellen emelkedtek fel a kanapékból.

Talán az alkotmánymódosításkor? Nem.

Talán a jogállam, a köztársaság és a demokrácia porrá zúzásakor? Nem.

Talán akkor, amikor a nyugdíjas éveikre kuporgatott pénzeiket államosították? Nem.

Talán akkor, amikor a 25%-os ÁFA-t 27%-ra emelték fel? Nem.

Talán akkor, amikor megemelték a jövedéki adót? Nem.

Talán akkor, amikor bevezették a tranzakciós illetéket, a sárgacsekk-, és a telefonadót? Nem.

Talán akkor, amikor megvonták az állami támogatásokat az iskolai intézményektől? Nem.

Talán akkor, amikor a tanterv részévé tettek számos nyilas, szélsőjobboldali, antiszemita költőt? Nem.

Talán akkor, amikor elkezdték a Kossuth tér felújítását, több milliárd adóforintból az 1944 előtti „kinézetére”? Nem.

Talán akkor, amikor a dohánykereskedelmet és az ahhoz kapcsolódó törvényeket, rendeletek módosították és ezzel több ezer ember, család, vállalkozás megélhetését vették el vagy kockáztatták? Nem.

Talán akkor, amikor a földekkel ugyanazt tették, mint a dohánykereskedelemmel? Nem.

Talán akkor, amikor adóforintok milliárdjaiból magánhadsereget állítottak fel? Nem.

Talán akkor, amikor SS egyenruhások közpénzt kaptak a „túrázásukra”? Nem.

Talán akkor, amikor bevezették kötelező jelleggel a minden évben megfizetendő baleseti adót?  Nem.

Talán akkor, amikor állami cégek vezetői több tíz milliós prémiumaikat felvették? Nem.

Talán akkor, amikor kiderült a NAV botrány? Nem.

Talán akkor, amikor a mozgáskorlátozottak támogatásaikat megszüntették, lecsökkentették? Nem.

Talán akkor, amikor kitalálták a devizahitelesek megsegítésére irányuló árfolyamgátat és végtörlesztést, ami inkább csak a „tehetős” rétegnek volt segítség? Nem.

Talán akkor, amikor kitalálták a megbélyegző és megalázó szociális temetést? Nem.

Talán akkor, amikor több, mint 2 milliárd forintból létre kívánták hozni az ócsai lakóparkot, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az ott élők honnan, hogyan és miért is kerültek oda, szintén megbélyegezve ezzel őket? Nem.

A teljesség igénye nélkül csak néhány momentumot említettünk, amiért az emberek nemhogy ezrei, de még csak százai sem vonultak az utcákra, sőt, sok esetben egyetlen személy sem.

Kevés az, hogy néhány újságíró vagy blogger leírja a tényeket, a valóságot és hangot ad véleményének. A hang itt már kevés.

Magyarország nem tanult a történelméből és nem nézett még mindig szembe múltjával. Inkább menekülünk előle és próbáljuk – most már kormányzati szinten is – magyarázni azt, amire nincs magyarázat. Németország ezért tart ott ahol és azért tart el minket, amiért. Amiért sikerült szembenézniük a múltjukkal és sikerült azon túllépni, tanulni a hibákból.

Míg mi próbáljuk a bűnösök felelősségét ködösíteni, valamint másra hárítani, azt, ami valójában Magyarország, a magyar emberek és a magyar kormányzat felelőssége volt, addig más tanulván hibájából Európa egyik nagyhatalma lett.

Ők nem leköpnek, összefirkálnak, megrongálnak egy emlékművet, hanem fejet hajtva szégyellik el magukat azért, ami történt. És, amikor a szélsőjobb masírozik nem zárják be ablakaikat és nem csukják be spalettáikat, nem engedik le redőnyeiket, reluxáikat, hanem Ők is az utcára vonulnak.

Nem próbálják meg elködösíteni a múltat és nem hagyják, hogy az emberiség ellen elkövetett egyik legszörnyűbb eszme ismét hódítson. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a mindenkori kormány vagy a rendőri erők nem engedik leszögezzük, hogy a lakosság, az ország polgárai nem engedik és nem hagyják.

Talán egyszer mi is szembefor dulunk démonainkkal és elkezdünk végre a haladás útjára lépni, amit csakis tettekkel lehet elérni. Itt már kevés a szó, a kérlelés, a négy évente jó helyre vélt X-elgetés!

Mikor következik be Magyarországon a felvilágosodás, a felismerés és meddig tart még a magyarok szellemi és lelki rothadása?

Vízy Cs.