Valami avatáson készülhetett ez a fotó. Mint tudjuk, mifelénk sok az avatás, van amit többször is felavatunk egymás után, hisz a magyar reformok működnek, a gazdaságunk dübörög. (Ja pardon, ez utóbbit még Kóka úr mondta!)

A képen a miniszterelnökünk egyik kezében talán egy vágóeszközfélét, netán ollót, meg valami szalagdarabot tart, a másikkal pedig eközben épp egy hódolójával jattol. Ez az illető kissé meggörnyedt testhelyzetben áll előtte, ahogyan az egy hű alattvalóhoz illik, ha ily nagy emberrel találkozik. Arcán szolgai vigyor terül el, tekintetét kissé lapos sunyi, számító pillantással gazdijára – urára és parancsolójára – szegezi, miközben a kezét szorongatja. Láthatóan legszívesebben fél térdre ereszkedne előtte és megcsókolná azt a feléje nyújtott (szent) jobbot.

Orbán viszont a parolázás közben rá sem néz eme egyénre, ő e művelet közben is már előretekint, a messzi távolba, ahogy az egy ilyen történelmi, Szent Istváni léptékű, nagy formátumú államférfihoz illik. Neki ez a pórnép jól láthatóan csak egy kisebb akadály az útjában, azon a fáradtságos és embert próbáló úton, amit Magyarország népe, a magyar emberek felvirágoztatása érdekében kell bejárnia.

A miniszterelnök természetesen nem is mosolyog. Hisz neki ezernyi gond nyomja a vállát, nap mint nap meg kell küzdenie a gonosz és ostoba brüsszeli bürokratákkal, a szomszédos népek folytonos ármánykodásaival, a határainkat folyton ostromló vérgőzös terroristák hadával és azok itthoni – Soros György által pénzelt – ballib cinkosaival.

A fotón a nagy államférfivel szemben, a kisember mögött Tessely Zoltán miniszteri biztos látható. Ő szintén mosolyogva néz a vezérére, ez a mosoly azonban már nem egy kis senki alázatos mosolya, hanem a beavatott bennfenteseké. A mi kutyánk kölykének hálás és cinkos vigyora ez, amelyik azt fejezi ki: nagyméltóságú miniszterelnök uram, mi ugye kérlekalássan egyívásúak vagyunk, egy brancsból valók, hiszen voltál oly kegyes, hogy rám bízd Felcsút és környéke felvirágoztatását.

- proszektura.blog -