Képen: Horváth István Attila
Horváth István erről azzal összefüggésben beszélt csütörtökön a Hírhatárnak, hogy augusztusban időközi polgármester-választást tartanak Gyömrőn, ahol májusban lemondott a települést 2002 óta vezető Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör). A polgármestert áprilisban a Szegedi Ítélőtábla bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. A közügyek gyakorlásától nem tiltották el Gyenes Leventét, aki jelezte is, hogy indulni akar az időközi polgármester-választáson.
Horváth István Attila szerint a Fővárosi Ítélőtábla augusztus elsején kelt jogerős határozata alapján Gyenes Levente "esetleges megválasztása esetén sem tölthetné be - a Mötv. 38 § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott méltatlanság okán - a polgármesteri tisztséget." A politikus azt mondta, ez azt jelenti, hogy a méltatlanság miatt egyszer már távozni kényszerült Gyenes szándékosan megtéveszti a gyömrői választókat és hazudik büntetőügyével kapcsolatban.
Véleménye szerrint Gyömrőnek egy új, becsületes városvezetésre van szüksége. Olyan polgármesterre, aki nem gátja, hanem a motorja lehet a város fejlődésének -tette hozzá.
GYH
2016. 08. 04. 20:10:14
A hír frissítve: Patthelyzet: Mást mond a Belügyminisztérium és mást az Ítélőtábla. További részletek itt olvashatók.