|
|
|
Tweet |
|
|
|
A következő gondolatok a proszektura.blog bloggerének billentyű leütéseiből származnak, az alábbi tabudöntögető írást tette közzé oldalán.
Bizony sokaknak él még élénken az emlékezetében az a bizonyos 2013. október 23-ai nagygyűlés, ahol a DK, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök vezérletével gyakorlatilag meghekkelte Mesterházyékat. A módszer az volt, hogy a kisebbségben lévő, ám igen agresszív DK párthívek befészkelték magukat a tömeg legeslegelejére, közvetlenül a pódium elé, és hangos ordítozással megzavarták az MSZP elnökének ünnepi beszédét. Kórusban hangosan összefogást kántáltak, miközben ezzel éppen vaskos széthúzást szítottak.
Ahogy az origo akkor beszámolt róla: „a nyugdíjasok tomboltak papírzászlókkal az első sorokban, és amikor a színpadról elhangzott a Demokratikus Koalíció neve, ők sikítottak és kiabáltak a leghangosabban.”
Gyurcsány láthatóan a mai napig nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő a jelenlegi hazai ellenzék Piszkos Fredje. Sőt, még annál is rosszabb. Mert aki ismeri Rejtő regényét, az tudja, hogy „Piszok Alfréd” jó cél érdekében használta fel az alvilágban ellene irányuló mérhetetlen közutálatot, mégpedig azért, hogy a saját fia, St. Antonio uralkodó főherceg életét megvédje. Oly hevesen és látványosan gyűlölte és folyamatosan megöléssel fenyegette a fiatal fiút, a „Vadsuhancot” – aki nem mellesleg (Fülig Jimmy megfogalmazásában) a „Bolontsák” szigetek uralkodója volt –, hogy őt a leggonoszabb gazfickók (Serény Múmiák, Nagy Bivaly is) azonnal a védelmükbe vették.
Gyurcsány viszont szinte minden megnyilvánulásával azt éri el, hogy az Orbániából kiábrándultakat is meggyőzi arról, hogy akkor mégis inkább a Fidesz maradjon hatalmon.
Legújabban is például arra törekedett, hogy a január 2-án az Operaház elé tervezett MostMi: Új országot építünk - elnevezésű tüntetést „trollkodják szét” jelvényeikkel, pártzászlóikkal. A sajtójelentések szerint ugyan állítólag megsértődtek, és mégsem fognak az eseményen részt venni.
De ne higgyük, hogy feladták, „csapataik” egyébként minden fórumon harcban állnak, egyértelmű a cél továbbra is; a közvélemény-kutatóknál mért pár százalékos, és hosszabb ideje stagnáló támogatottságuk ellenére az ellenzék vezető erejévé válni.
Igen jellemző egy DK párttag, Magdi Németh bejegyzése a tüntetés Facebook oldalán: „Én NEM adom az elmúlt 25 évemet, és azt sem hagyom, hogy bárki elvegye, megmásítsa, vagy akár elhazudja a nagyapáink és apáink által kivívott demokráciát és az Európához való csatlakozást! Most csak a DK-ról szólva azt hiszem nem elhanyagolható, és lebecsülendő, hogy három éve a semmiből kezdte el fölépíteni magát, amelynek tagjai egyedüliként mertek szembemenni Orbán rendszerével, akár szóban, akár az utcán demonstrálva. Szintén egyedüliként álltunk ki a végsőkig az ellenzéki összefogás mellett is.”
És egy ugyancsak jellemző viszontválasz Juci Szamositól ugyanott: „Gyurcsány lobbiból nem kérek!!!!Sajnos az Önök vagy fekete vagy fehér gondolkodása rettenetes! Demokratának pedig éppen nem mondanám!!!!A populizmus jelzőt pedig meghagynám Orbán és Gyurcsány uraknak! Ezeknél az uraknál csak a Jobbiktól írtózom jobban!!!!!!!!!!!!!!!! Bakker!”
Hát itt tartunk most, pár nappal a tüntetés előtt. Nagyon messzi még az igazi összefogás. Tán messzebb van mint 2013 október 23-án.
(Proszektura.blog) MTI Fotó: Szigetváry Zsolt 2013. október 23-án
|
|
|
|