|
|
|
Tweet |
|
|
|
"Négy éve vannak benne a hatalomban, és akár tetszik, akár nem, ki kell mondani, darabokra szedték, lealjasították, leszegényítették ezt az országot."
Időnként jó lenne süketnek és vaknak lenni. Nem lehet, mert úton – útfélen beleütközünk másokba, akik vitatkoznak és dicsérik, vagy szidják politikai kedvenceiket, ellenfeleiket. Ma is egy ilyen vitába szaladtam bele a CBA – ban. Ketten vitatkoztak, meglehetősen hangosan. Egyikük szidta, mint a bokrot, Gyurcsány Ferencet és dicsérte Orbán Viktort, a másik pedig kontrázott. Ami meglepő volt, az egyik vitatkozó már idős volt, nyugdíjas – igaz a jobb módúak közül való, ez látszott rajta. Imádattal beszélt Orbánról, ömlengett, ellenfelét pedig gyalázta, sározta, - mint ahogy azt teszik a nagypolitikában is. A másik asszony is mondta a magáét, nem sértegetett, nem szitkozódott csak sorolni próbálta mindazt a gyalázatot, amit a Fidesz az elmúlt négy évben elkövetett a magyar állampolgárok ellen. Bár ne tette volna. Az idős hölgy, azonnal sértegetésbe csapott át, és részeges kurvának titulálta vita partnerét. Az sem maradt adósa, vissza is válaszolt. - Délutánra én kijózanodok, de te vén p…a hülye maradsz életed végéig…
Gyötrődtem, hogy beleszóljak, ne szóljak, aztán csendben maradtam és figyeltem a perpatvart. Asszonyok, akiknek otthon mosni, főzni kellene, vitanapot tartanak a boltban a krumpli és a hagyma pult előtt, szidják egymást és lealjasodnak a politikusi szintre. Megérdemlik – gondoltam, de azért figyeltem.
Van egy kormányunk, vezetője Orbán Viktor. Négy éve vannak benne a hatalomban, és akár tetszik, akár nem, ki kell mondani, darabokra szedték, lealjasították, leszegényítették ezt az országot. Aljasságot mondtam, mert soha ilyen sok szenny és mocsok nem volt a politikai köztudatban, mint ez alatt a négy év alatt. Tönkre tették az alkotmányt, eltaposták a köztársaság intézményeit, felélesztették az újfasizmust, soha ilyen erősek nem voltak a szélsőjobb szervezetei, mint ebben a négy évben. Nyíltan lehet rasszista, antiszemita kijelentéseket tenni a parlamentben, amiből legyünk őszinték, disznóólat csináltak. Disznóólat, mert hozták törvénybe, hogy a legszegényebbeket meg kell tanítani, brummogni, de leginkább röfögni, és mindezt álcázzák munkaprogramnak. Szétlopták az országot, elvették a kenyeret azoktól a rokkantaktól, akik évtizedekig trafikot üzemeltettek és most lettek földönfutók, mert az üzlet kellett a haveroknak.
Az állami földeket is azoknak adták bérbe, akik egy bizonyos körhöz tartoznak. Van köztük műkörmös – aki bizonyára igen jó mezőgazdász, és politikus is, vagy csak oda tartozik…Elzavarták a földről azokat, akik ott nevelték az állataikat, abból éltek, az volt a jövedelmük, és annak áldozták az életüket. Most ők is földön futók lettek, mindezt egy tollvonással elintézve. Ellopták, elrabolták a korkedvezményesek nyugdíját, járadékossá minősítettek jó néhány ezer embert. Rokkantakat, már – már élni nem tudó embereket minősítenek vissza munkaképesnek, kimondva, hogy szimulánsok, és ha másnap meghal –istenem, nem volt szerencséje – mondják! Lehetne sorolni a gazságokat, az embertelenségeket, amelyek mind – mind a Fideszhez és vezetőikhez kötődnek.
Emlékművek állítása fasiszta gyilkosoknak, papoknak, nyilas eszmét hirdető irodalmároknak, akik másodállásban tán még gyilkoltak is, ki tudja.. Emlékmű azoknak, akik embertömegeket gyilkoltak meg csupán a vallásuk miatt. Egyetlen eljárást nem kezdeményeztek – mert igazából tán legfőbb ügyésze sincs az országnak a Jobbik politikája ellen. Bejegyzik a nyíltan rasszista, antiszemita, náci pártot, melynek szellemi testvéreit jobb helyeken, de még Ázsiában is tiltják, itt nem. Lehet gúnyolódni a zsidókkal, cigányokkal büntetlenül, és egykori templomaikban szervezkedni, előkészíteni azt, amit egykoron abba kellett hagyniuk, a - népirtást.
Választási csalás – mondják most már a határainkon túl is, amit szintén a Fidesz vezetőinek köszönhetünk. Teszik ezt azért, hogy megmaradjanak a hatalomban és tovább tudják rombolni azt az országot, amit mások, az idősek felépítettek – nem is egyszer. Mutogatnak vissza, az elmúlt nyolc évre, - amiről maga Orbán Viktor mondta az EU ülésén, hogy meglepőn jó kondíciókkal adták át a pénzügyi vonalat – nyereséges volt az ország. Most, csődben vagyunk, de hazudunk még magunknak is, mert ezt kívánja a nagyvezér és a stábja.
…”A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból…”
Nem vagyok az MSZP – tagja, vagy szimpatizánsa. Választópolgár vagyok, és már tudom, hova fogom leadni a voksomat. Mégis, a tisztán látás kedvéért, és az állítólag részeg asszony védelmére megmutatom mindazoknak, akik olyan nagyon kötődnek a hazugsághoz, a hazugságot terjesztőkhöz, hogy nézzenek meg egy kis videót, ami viszont az igazságot, a tiszta valóságot mutatja. A részeg, kijózanodik. Aki pedig buta, az sajnos nem gyógyítható, de talán csak felfog belőle annyit, amennyit egy négy – ötéves gyermek is megért. Becsapják, átverik, visszaélnek azzal, hogy idős kora miatt az ítélőképessége már nem a régi.
Villás Lajos jegyzete |
|
|
|