MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az utolsó, 33. fordulóban a kispestiek a gólkirály Eppel Márton találatával győzték le a Videotont a Bozsik Stadionban rendezett, bajnoki döntővé előlépő összecsapáson.
A harmadik helyen a Vasas végzett, amelynek elég volt egy pontot szereznie a Mezőkövesd ellen, s ezt egy 1-1-es döntetlennel meg is tette.
Az is az utolsó játéknapon dőlt el, hogy a Gyirmót mellett az MTK búcsúzik az élvonaltól, a kék-fehérek kizárólag győzelemmel őrizték volna meg első osztályú tagságukat, de csak 1-1-es döntetlent értek el Pakson.
A Ferencváros-Újpest mérkőzést a hazaiak nyerték 2-0-ra, de címvédőként így is csak a negyedik hely jutott a számukra. A Diósgyőr ugyan elveszítette 3-1-re a Debrecen elleni kiesési rangadót, de az MTK botlása miatt ugyancsak bennmaradt az NB I-ben. A Gyirmót a Haladás otthonában aratott 2-1-es sikerével zárta a szezont.
OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:
Ferencváros-Újpest FC 2-0
Vasas-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1
Paksi FC-MTK Budapest 1-1
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-3
Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0
Swietelsky Haladás-Gyirmót FC 1-2
A végeredmény:
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55-30 65 pont - Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló
2. Videoton FC 33 18 8 7 65-28 62 - Európa Liga-selejtező, 1. forduló
3. Vasas 33 15 7 11 50-40 52 - Európa Liga-selejtező, 1. forduló
4. Ferencváros 33 14 10 9 54-44 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41-37 45
6. Swietelsky Haladás 33 12 7 14 42-46 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47-51 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42-46 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39-54 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39-58 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26-36 37 - kiesett
12. Gyirmót FC 33 5 9 19 21-51 24 - kiesett
MTI