A Pest megyei városvezetés 2014-ben kormányablakot fog nyitni, ahol hivatalosan újra Horthy térnek nevezik a főteret.

Gyömrőn újra Horthy térnek nevezik a főteret. A városban két éve zajló események a múlthamisítás térnyerésének iskolapéldája, egyben egy várható forgatókönyv lesz a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű sorsát illetően is.

Mindeközben a Magyar Közlönyben megjelent korabeli szalagcím és nyolc év eltelte után a napokban online sírkertadatbázisban is tudomásunkra hozta az állam, hogy Horthy Miklós „a nemzet megkülönböztetett tiszteletet érdemlő halottja.”

2012-ben a tiltakozások eredményeként hitte el a gyömrői közvélemény, hogy a város főtere, a Szabadság tér – amely név a nácik és magyar szövetségesei világrendje alóli felszabadulást jelképezte – nem lett a városvezetés javaslata ellenére visszanevezve az 1944-es állapotra, Horthy térré: megelégedett a városvezetés a főteret kitöltő park Horthy-tábláktól mentes virtuális átnevezésével.

A holokauszt emlékezete helyrajzi és parkgondozási kérdéssé süllyedt Gyömrőn.

A 2012. májusi tüntetés, a civilek szervezte történészi előadások, a Horthy teret elvető helyi népszavazás egy látszólagos megnyugvást hozott.

2013. februárban a tiltakozók az Élet menete vagonkiállítását is elhívták a városba a további meggyőzés érdekében. A holokauszt-vagonkiállítás megnyitóján a Horthy teret keményen elítélte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz-igazgatója, Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Karsai László, történész. Személyes emlékeiről mesélt Forgács János, holokauszt túlélő, majd a megnyitót Verő Tamás rabbi imája zárta. Szinte azonos szereplőkkel zajlott idén a Mazsihisz március 19-i, Dohány utcai, több ezer embert megmozgató megemlékezése, de Gyömrőn ez sem hatott.

A két éves tiltakozó akciók ellenére a Pest megyei városvezetés 2014-ben kormányablakot fog nyitni, ahol hivatalosan újra Horthy térnek nevezik a főteret. A gyömrői és budapesti Szabadság tér nem csak mai sorsában, de nevében is – eltérő múlttal, de – összecseng. A gyömrői kormányablak átépítéssel járó munkálataira az engedélyt az ott is illetékes Budapest V. kerületi építésügyi hivatala adta ki…Épp ők, akik áldásukat adták a fővárosi megszállás emlékműre is…

Budapest Belváros ezzel kapitulált a Horthy tér lehetősége előtt is...

Mit számít egy főtér, egy város életét meghatározó közösségi emlékezet?

Amikor Gyömrőn megszületik egy gyermek, a főtéren található kormányhivatalban az állampolgárrá válás rítusa a népirtás és annak első számú felelősének éltetésével történik. Ha valaki meghal, az állami apparátus úgy búcsúzik el hivatalosan egy elhunyt polgárától, hogy semmi kivetnivalót nem talál abban, ahogy 1941-ben és 1944-ben „búcsút intettek” a magyar állampolgárokkal telezsúfolt, halálba induló tehervagonoknak. A városlakók életét meghatározó és igazoló okmányok a népirtás éltetésének egy-egy emlékdarabkáivá válnak…

A menetrend ismerős lesz Budapest, valamint az ország egyre több települése számára is. A népirtás felelősségét nem értők a tiltakozás hatására – ha van tiltakozás egyáltalán – kezdetben értetlenek. Ahogy a gyömrői városvezetés, a párbeszéd szükségességét hangsúlyozzák majd: ott ők maguk hívták meg elsőként a Horthy-korról előadni Romsics Ignácot. Az akadémikus 2012-ben nem igazolta sem történettudományi, sem morális szempontból az átnevezést: kimondta, hogy Horthy népirtásban felelős.

Na és?

Horthyt éltetni! Nem kell félnetek, jó lesz. Ha mindenki egyetért, én nem ellenzem – gondolhatta Mezey Attila, a gyömrői alpolgármester, aki az előadás végén már nem akart emlékezni a történész szavaira.

Az országban példátlan és így példaértékű – Horthy-emlékhelyeket avató egyetemi városokban, sőt, Budapesten sem tapasztalható – folyamatos szakmai és közéleti gyömrői kiállásra egy látszólagos megtorpanás, a szembenézés biztató lehetősége csillant fel: Gyenes Levente, polgármester nyilvánosan átgondolást ígért a tér- illetve parkátnevezésről. Ahogy most Orbán Viktor is a „zsidó-magyar” együttélés zálogát látja abban, ha húsvétig elhalasztja megszállott tervét, és egy szekuláris köztársaság miniszterelnökeként egy keresztény ünnepet, épp a húsvétot jelöli meg fordulópontnak a tiltakozó hazai zsidó és nem zsidó közösségnek. Az ünnepkörök állami értelmezéséhez hozzátartozik, hogy a magyarországi gettósítás 1944-ben épp pészach idején kezdődött…

A 2010-ben felgyorsult, csak 2012-ben, két hónapon belül országosan öt újabb Horthy-szoborral, táblával vagy térrel gyarapodó kultusz elharapózásában a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak és vele elnökének, Boross Péter, volt miniszterelnökünknek elvitathatatlan szerepe van: az 1993-as, kvázi államivá emelt, az MDF-kormány delegálásával lefolyt Horthy-újratemetés a rendszerváltozás utáni kultusza elvitathatatlan megalapozója. Ebben a sokéves folyamatban szükséges megemlíteni, hogy több városban baloldali városvezetés személyes asszisztálása is kísért már Horthy-emlékhely avatást.

Viszont a széles nyilvánosság és akár a történész szakma számára is új fordulat, hogy az emlékhely bizottság által gondozott és számon tartott nemzeti nyughelyekről bárki által kereshető online sírkertadatbázist hoztak létre, amely sírhelyeken „a magyar nemzet megkülönböztetett tiszteletet érdemlő halottai” nyugszanak a bizottság definíciója szerint.

Az adatbázisban szerepel Horthy, illetve kenderesi sírhelye is.

Ezzel Horthy Miklós kormányzó – a 22 zsidótörvényt megalkotó, 1941-ben mintegy 20.000, majd 1944-ben 437.000 zsidó származású magyar állampolgár gettósítását illetve deportálását elvégző magyar állam legfőbb képviselője, így – közjogilag a magyarországi holokauszt első számú felelőse hivatalosan a nemzet halottja lett.

Ennek tükrében Szakály Sándor, az emlékhely bizottság tagjának az 1941-es deportálásokról alkotott véleménye nem lóg ki az állami kurzus által előírt véleményegyüttesből.

A folyamatban alapvető szerepe van a nyilvánosság erejének, vagy a nyilvánosságot áttörni képtelen társadalmi hangoknak. Többéves civil kiállásunk, állhatatosságunk több esetben mára nem számít hírértéknek: a Horthy-téma nem hoz kellő kattintást, ahol az érdeklődést és annak hiányát maga a média generálja azzal, milyen társadalmi hangot enged és nem enged a nyilvánosságba. A holokauszt és annak emlékezete a média számára nem a tartós társadalmi kibeszélést és valódi eredményt hozó témát jelenti, hanem csupán friss botrányokat. A két év utáni küzdés ellenére újra Horthy térnek nevezett gyömrői főtérről, a több éves folyamat civilként megtapasztalt sajátosságáról, a társadalmi belenyugvásról és az azt kihasználó cinikus hatalomról megszólaló civil véleményünk több országos médiában visszautasításra talált. Ezzel valójában a média akár akaratlanul, de az átnevezés, a múlthamisítás, és nem az ellene való kiállás mellé tette le voksot.

Nehéz volt ebben a folyamatban megmozgatni a történészeket: ők állították, nem feladatuk formálni az állami emlékezetet, de mára értékes együttműködő kapcsolat jött létre velük. A dolog iróniája, hogy a tőlük megtanult szakmai, történettudományi érvelést is visszautasítja a média, mondván, ez nem feladatunk, és ezt „már tudják az olvasók”.

Képtelenség volt meggyőzni a hatalom képviselőit, akik azzal érvelnek, hogy ők nem „történészkednek”, de a történészi érvek sem hatnak rájuk, felülírják azt.

A médiát nagyon nehéz volt több esetben meggyőzni arról, hogy a hatalom és a történettudományi érvek közt őrlődve, mikor, milyen lépés hozhat előrelépést, de az országos nyilvánosság tartós figyelme nélkül magunkra maradunk.

Folyik a közös emlékezés formálásáért folytatott harc a társadalom különböző csoportjai közt, sokszor egymás ellenében, de a múlthamisítás ténye, annak több éves hatása már nem érdekli a feleket. Senki nem érez felelősséget az iránt, miként hat egy gyömrői főtér, egy debreceni gimnáziumi tábla, egy szegedi közterületi tábla, egy csókakői vagy kereki szobor, egy kunhegyesi utca, több budapesti tábla és szobor a társadalomra, ha azok azt hirdetik, hogy a népirtást elkövető magyar állam és abban aktívan résztvevő magyar társadalomnak nincs feladata múltjával. A holokauszt után hetven évvel szembenézési felelőssége van.

A felelősséget letagadni nem kell. Félnetek jó lesz, ha a gyávaságban oly sok mindenki egyetért.

Eszes Beáta