A kecskeméti hírportá úgy értesült, hogy a második tárgyalási nap április 15-én lesz, míg határozathirdetés április 20-án várható.
A Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítélete szerint az I. rendű vádlott társaival, a II., a III., a IV., az V. és a VI. rendű vádlottakkal együtt cégeket alapítottak, és ezeknek, valamint már korábban is működő cégeiknek felhasználásával úgynevezett „számlagyártat" hoztak létre, amely fiktív számlákat állított ki gazdasági szervezetek részére. A többi vádlott az így kapott számlákat cégeik könyvelésükbe beállították, és az adóbevallásuk során felhasználták, így jogosulatlanul ÁFÁ-t igényeltek vissza, illetve nem fizették be azt az ÁFÁ-t, amit kötelességük lett volna. Ez a tevékenység döntően Kecskemétre és környékére terjedt ki, de a felsorolt vádlottak állítottak ki hamis számlát az ország más területén dolgozó vállalkozások számára is.
A bűncselekmény-sorozat 2006 májusától 2009 októberéig tartott. Ez idő alatt 51 vállalkozás használta fel a fiktív számlákat. Köztük volt olyan, amelyik csak egy, de olyan is, amelyik harmincnál is több számlával élt vissza. A számlák bruttó értéke több mint 1,8 milliárd forint volt, így az elcsalt ÁFA összege meghaladta a 400 millió forintot.
Az I. fokú tárgyaláson összesen 32 vádlott ügyét vizsgálta a Kecskeméti Törvényszék. A legsúlyosabb büntetést az I. rendű vádlott kapta (7 év szabadságvesztés, 7 év közügyektől eltiltás). A II. rendű vádlott büntetése 4 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlotté 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás lett, míg a IV. rendű vádlottat, a társaság könyvelőjét 4 év szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélték I. fokon. A többi vádlottat rövidebb tartamú, egy részüket végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a törvényszék.
Időközben 2 vádlott elhunyt, több ítélet a 2014 októberében megtartott I. fokú ítélethirdetés óta jogerőre emelkedett, ezért tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla 20 vádlott ügyét.
Kapcsolódó cikkünk a témában: Első fokon elítélték Gyömrő polgármesterét