. Ma Emma napja van.
Vb-selejtező - Megvan az első győzelem
2016-10-11 07:05:36
Vb-selejtező - Megvan az első  győzelem

Vb-selejtező - Megvan az első győzelem

A mezőny legjobbjaként Gyurcsó Ádám már a 10. percben vezetést szerzett, míg a 77. percben Szalai Ádám fejesgólja biztosította be a győzelmet, amellyel csoportjában a harmadik helyre jött fel Magyarország.
    

A magyarok először nyertek Rigában is, igaz ez még csak a második meccsük volt a lett fővárosban, összességében pedig a két csapat hatodik találkozóján az ötödik magyar siker született.
    

Gera Zoltán 95. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, így már egyedül harmadik az örökrangsorban, míg a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs 85. fellépésével utolérte a legendás Puskás Ferencet a hetedik pozícióban. Bernd Storck szövetségi kapitány újoncot is avatott a csereként beállt Vida Máté személyében.
    

A magyarok legközelebb november 13-án Andorrát fogadják a vb-selejtezősorozatban.

Az első perctől kezdve a magyarok birtokolták többet a labdát, próbálták irányítani a játékot, de komoly lehetőség nem adódott, egészen a 10. percig, amikor az első helyzetet Gyurcsó váltotta gólra. A találat nem változtatta meg a játék képét, meddő fölényben futballozott Bernd Storck csapata. A játékrész derekán aztán öt percre beszorult a magyar együttes, de egyenlítenie nem sikerült a hazai gárdának. A szünet előtti negyedórára rendezte sorait a magyar válogatott, de a támadójáték továbbra sem volt veszélyes, sőt a szünet előtt ziccert rontottak a lettek.
    

A második félidő hatalmas lett helyzettel indult, ezúttal Gulácsi védett nagyot. Az ellenfél lehetősége ébresztőként hatott a magyarokra, mert ezt követően beszorították a riválist, azonban ezúttal elöl hiányzott a kreativitás és a pontosság. Így a betömörülő lett védelem biztosan állta a rohamokat, igaz, Gyurcsó lövésénél egy ízben a jobb kapufa mentett. A hátralévő időben is a magyarok akarata érvényesült, a három pontot pedig a pénteken Svájc ellen kétszer eredményes Szalai Ádám szöglet utáni fejesgólja biztosította be.
    

"Rendkívül fontos volt az első győzelem megszerzése, mert nagy nyomás volt a csapaton, de a játékosok megoldották a feladatot. Összességében elégedett lehetek, mert a válogatott dominálta a meccset" - értékelt az M4 Sportnak a magyarok német szakvezetője, aki külön kiemelte Gulácsi Péter kapus remek teljesítményét is.


MTI Fotó: Kollányi Péter

Utoljára frissítve: 2016-10-11 07:10:44

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>