. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Több tízezer jelzáloghiteles fog levelet kapni a banktól
2016-10-27 11:15:20
Több tízezer jelzáloghiteles fog levelet kapni a banktól

Több tízezer jelzáloghiteles fog levelet kapni a banktól

A jegybank közleményében hangsúlyozta, hogy csak technikai változásról van szó, és a témában tájékoztatót tett közzé fogyasztóvédelmi honlapján.
    

Felidézték, hogy a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítása 2016. október 1-jétől ismét lehetővé teszi, hogy egy jelzáloghitelnél a zálogjog önállóan - azaz a jelzálog-követelés nélkül, amelyre azt alapították - is forgalomképes legyen, vagyis azt a hitelintézet részben vagy egészben átruházhatja egy másik pénzügyi intézményre, jellemzően jelzálogbankra.
    

A tájékoztatók és a nyilatkozatok kiküldésének oka, hogy az önálló zálogjogot nemcsak az új hiteleknél lehet alkalmazni, hanem a meglévő jelzáloghiteleknél is, az eddigi zálogjogot átalakítva.
    

Hozzáteszik azt is, hogy ez nem alakítja át a szerződéses feltételeket, a változás csak a jelzáloghitelüket nyújtó hitelintézet és az azt refinanszírozó jelzálogbank közti kapcsolatban fontos. Ha a hitelintézet az ilyen típusú jelzálogjogokat a jelzálogbankra ruházza át, stabilabb, fedezett források útján tudja jelzáloghiteleit refinanszírozni. Az ezekre a forrásokra jellemző alacsonyabb kockázati felár hosszabb távon csökkentheti a lakossági jelzáloghitelek kamatait is - írja az MNB.
    

A korábbi jelzálogjog törléséről és az átalakításos önálló zálogjog bejegyzéséről az illetékes földhivatal írásban értesíti a zálogkötelezettet. Noha a korábbi devizaalapú hiteleknél e földhivatali értesítésben a hiteltartozás technikailag még mindig az adott devizanemben szerepel majd, a forintosítás nyomán természetesen már forint jelzáloghitelekről van szó - tették hozzá.
    

Az MNB megjegyezte azt is, hogy az egyéb hiteleket nem érinti a változás.


MTI

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A különböző weboldalaknak eltérő méretű tárhelyre van szüksége. Egy kisebb, bemutatkozó honlap könnyen lehet, ...
Bővebben >>