. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Telefonos csalókra figyelmeztet a Monori Rendőrkapitányság
2015-05-22 15:07:20
Telefonos csalókra figyelmeztet a Monori Rendőrkapitányság

Telefonos csalókra figyelmeztet a Monori Rendőrkapitányság

Leleményes trükkel próbálnak pénzt szerezni idős emberektől ismeretlen tettesek, akik Vecsésen, Üllőn, Maglódon és több Monor környéki településen is feltűntek az elmúlt hetekben. Ravasz csellel próbálják megtéveszteni idős áldozataikat, - eddig szerencsére kevés sikerrel, - de sajnos előfordult olyan eset, hogy egy idős asszonytól 1 millió forintot csaltak ki.

 

A csalók módszerére jellemző, hogy az esti órákban vezetékes telefonon keresik fel az idős embereket, majd magukat a sértett unokájának vagy fiának kiadva próbálják elkövetni a bűncselekményt. Az egyik esetben feltűnt a sértettnek, hogy az igazi rokon hangjától eltérő orgánum szólt bele a kagylóba. Ekkor azzal védekezett a hívó, hogy autóbalesetet okozott, amelyben megsérült, felrepedt a szája, emiatt változott el a hangja. A történet folytatásaként az álunoka azt állította, az autóbaleset elszenvedői kigyúrt „nehézfiúk”, akik addig nem engedik el a helyszínről, amíg a kárt meg nem fizeti. Ezért azonnal pénzre van szüksége, amiért elküld valakit a nagyszülőhöz. Hogy a színjáték hitelesebbnek tűnjön, a hívó sírást imitálva tovább fokozta a hangulatot. A férfi egymillió forintot kért a sértettől, állítása szerint ekkora összeg fedezte volna az okozott kárt. Előfordult olyan eset is, hogy az egyik éjszaka négy alkalommal is próbálkoztak a bűnözők. Szerencsére azonban a kiszemelt áldozatok gyanút fogtak, így sikerült elkerülni a bajt.

 

A rendőrség azt tanácsolja azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, hogy ne habozzanak felhívni a telefonáló által hivatkozott unokát, gyermeket és ellenőrizzék le, hogy valóban megtörtént-e a baj.

 

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válta, azonnal hívják a Monori Rendőrkapitányságot a 06-29/410-367-es telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 107-es, 112-es központi segélyhívószámok valamelyikén.

 

Ne higgyenek a csalóknak! Ne adjunk ismeretlennek pénzt és hasonló esetben azonnal értesítsük rendőrséget  –  olvasható a Monori Rendőrkapitányság felhívásában.

 

 

 

 

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>