. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Szombaton kezdődik a rókák őszi vakcinázása
2017-09-27 18:50:57
Szombaton kezdődik a rókák őszi vakcinázása

Szombaton kezdődik a rókák őszi vakcinázása

A Nébih szerdán közölte: a rókák vakcinázását évente két alkalommal szervezi meg az állategészségügyi hatóság. A több mint 600 millió forint költségvetésű program 75 százalékban az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.
    

Hozzátették, ezzel párhuzamosan az érintett térségekben a járási főállatorvos a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot.
    

A tájékoztatás szerint a vakcinatartalmú csalétkeket idén ősszel Magyarország területének csaknem kétharmadán, mintegy 67 ezer négyzetkilométeren kisrepülőgépből szórják ki. Az immunizálási kampányból a lakott, sűrűn beépített területek kimaradnak, a települések listája a Nébih weboldalán érhető el. A korlátozások pontos idejéről pedig a települések önkormányzati hirdetőtábláján, valamint a külterületeken kihelyezett plakátokon tájékozódhat a lakosság.
    

Közölték: a csalétek az ember számára kellemetlen szagú, a vakcinát a belsejében elhelyezett alumínium bliszter tartalmazza.
    

A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető. A veszettség elleni védőoltás a kutyáknál kötelező, a szabadba kijáró macskák esetében pedig ajánlott. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyek magyarországi állománya mintegy 75 ezerre becsülhető. Az immunizálási program hatékonyságát kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. A 2016/2017-es vadászati évre vonatkozó eredmények azt mutatják, hogy a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket - olvasható a Nébih honlapján.
    

A Nébih kitért arra is, hogy a veszettség a vakcinázási programnak köszönhetően Magyarországon ritkán fordul elő, legutóbb idén márciusban mutatták ki a vírust Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy rókában és két kecskében. Emberi megbetegedés 1994 óta nem volt.


MTI

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>