. Ma Auguszta napja van.
Százmilliárdos fejlesztés: ezt szánja a kormány Vecsésnek
2016-06-24 13:26:29
Százmilliárdos fejlesztés: ezt szánja a kormány Vecsésnek

Százmilliárdos fejlesztés: ezt szánja a kormány Vecsésnek

Már elérhető a kormányzati honlapon az a rendelettervezet, amely szerint a Vecsésen megvalósuló ingatlanfejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítanák. Nagyjából 150-200 milliárd forintból építenek majd vasutat, szállodát és logisztikai központot azon a telken, amit a kormány elkezdett kisajátítani a ferihegyi repülőtér mellett.

 

A rendeletben leírt terület, az úgynevezett ferihegyi tábla most 26 különböző helyrajzi számon nyilvántartott részből áll, de a tulajdonosok száma ennél is lényegesen nagyobb. A terület hasznosítását eddig az hátráltatta, hogy osztatlan közös tulajdonról van szó –olvasható a Magyar Idők cikkében.

 

A telek jelentőségét az adja, hogy keresztülhalad majd rajta a tervezett vasúti hurok, amely összeköti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasterminálját a Budapest–Cegléd-vasútvonallal, de itt, vagyis a reptér telke és a 4-es fő közlekedési út közti részen valósulhat meg bármilyen, a repülőteret érintő fejlesztés – mondta a lapnak Tábori Ferenc, Vecsés alpolgármestere. A ferihegyi tábla jogi helyzetét rendezheti, ha a kormányzat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja, mert akkor megkezdődhet a kisajátítás – tette hozzá.

 

A rendelettervezet hatásvizsgálata szerint a tulajdonosoknak 336,9 millió forintot kell megfizetniük földvédelmi járulékként, ha kiveszik a mezőgazdasági művelésből. Az ingatlanfejlesztés előkészítő szakaszában a földtulajdonosok összesen 346,8 millió forint visszterhes vagyonátruházási illetéket fizettek be a központi költségvetésbe.

 

Az előzetes kalkulációk szerint a területen 150-200 milliárd forintnyi beruházást lehet megvalósítani, amely több száz új munkahely teremtésével járhat. Tábori Ferenc szerint egyelőre nincsenek kész tervek a ferihegyi tábla hasznosításáról, csak elképzelések.

A kormány tavaly augusztusi határozatában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési beruházássá nyilvánította a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti összeköttetésének megépítését. A beruházás bekerült a közlekedési nagy projektek közé, vagyis jórészt uniós forrásból finanszíroznák.

 

MTI

Utoljára frissítve: 2016-06-24 13:29:37

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>