. Ma Auguszta napja van.
Petíció indult a MÁV-Start Zrt. 120a vonal kritikus állapota miatt
2017-02-14 12:40:17
Petíció indult a MÁV-Start Zrt. 120a vonal kritikus állapota miatt

Petíció indult a MÁV-Start Zrt. 120a vonal kritikus állapota miatt

Az alábbi felhívást olvasónk küldte szerkesztőségünknek:

 

Csépke András Vezérigazgató Úr saját kezéhez

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr,

 

Gyömrőről, több mint két évtizede ingázó, havi bérletes utasként szeretnék Öntől konkrét választ kapni az online kérelmet aláíró többi utastársammal együtt.

 

Pontosan mikorra tervezik a Budapest Keleti pályaudvar – Újszász- Szolnok vonal felújítását? Mikorra várhatjuk, mi utasok, hogy Önök, mint monopólium helyzetben lévő vasúti utasszállító cég, betartják a közöttünk, bérletvásárlással létesített utazási szerződés, Önökre eső kötelezettségeit?

 

Idén, bár még csak az év első hónapján vagyunk éppen csak túl, máris számos késéssel szembesültünk. Csak január második felében és február első napjaiban az alábbi események miatt csak nagy késedelem, más járművek és energia/költségráfordítások árán tudtunk közlekedni munkahelyekre, iskolákba és persze haza. A MÁV Start miatt mindannyiunkat erkölcsi kár ér, hiszen állandóan magyarázkodnunk kell munkáltatóinknak, tanárainknak a késés miatt (akkor is, ha a késést már vélelmeztük az időjárásra való tekintettel és sajtóreferensük, Lőcsei Virág jó tanácsát megfogadva el is indultunk egy-két vonattal „korábban”). A diákok késését ezenfelül még tetézi az ügyfélszolgálati iroda előtti sorban állás a késés igazolásáért.

 

2017 január 31 – reggel -  Felsővezeték rongálódás Kőbánya-Felső és Rákos között

2017 január 27 – délután – Váltóhiba Kőbánya-Felső állomáson

2017 január 19 – Biztosító berendezés hibája Tápiószele és Nagykáta között

2017 január 17 – reggel – Felsővezeték rongálódás Rákos állomáson

2017 január 16 – kora reggel – Felsővezeték szakadás Tápiógyörgye és Újszász között

2017 február 3 – reggel – biztosítóberendezés hibája miatti 15-60 perces késések

2017 február 3 – délután – vezeték szakadás Rákoshegyen (a 16:15-ös szolnoki zónázó letépett egy vezetéket, majd áthajtott rajta)

2017 február 13 – reggel – vezeték szakadás Tápiószele és Nagykáta között

2017 február 14 – délelőtt – Vasúti biztosító berendezés elromlott Kőbánya Felső állomásnál

 

A fentebb listázott hibák arra utalnak, hogy ezen a vonalon a vasúti pálya sürgős és széleskörű felújításra szorul (felsővezeték, váltók, biztosítóberendezés).

 

Sokunk, többnyire azzal is tisztában van, hogy a MÁV Start Zrt., vagyis a MÁV Csoport költségvetése erős függőségben áll a Magyar Állam büdzséjével. De laikus utasként azt is tudjuk, hogy a havi/éves bérlettel utazók által generált bevétel az Önök költségvetésének egy tervezhető része, mely befolyik „ha esik, ha fúj”. Önöknek is elsődleges érdeke az utazóközönség megtartása és létszámának növelése, ellenkező esetben a cég létezése válik értelmetlenné.

 

Továbbá a műszaki állapot kérdésköre nemcsak a késések miatt kritikus, hanem az utasok és a vasúti alkalmazottak biztonsága szempontjából. Bízom benne, hogy nem egy műszaki meghibásodás miatti baleset segít majd meghozni a szükséges intézkedéseket.

 

Az elmúlt két évtized alatt, természetesen történtek előrelépések, fejlesztések (új/felújított szerelvények vásárlása, vasúti pálya/sínek cseréje, ütemes/elővárosi menetrend bevezetése, csak hogy néhányat említsek). Ezeket nagyon szépen köszönjük. Viszont, ha a kapcsolódó, kiszolgáló közlekedési infrastruktúra nem újul meg, akkor mindez, sajnos nem sokat ér.

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr, a szolnoki vonalon a mindennapos késések miatt a feszültség és frusztráció szinte tapintható és napról napra növekszik.

 

Az aláíró utastársaimmal együtt, bízom abban, hogy megnyugtató, a szokásos elnézést kérő és türelemre intő válaszon túl, konkrétumokkal is szolgál majd nekünk. Szíves válaszát e-mail címemre várom és azt érintett utastársaimmal is megosztom a közösségi média felületén.

 

Nyilatkozat

Tisztelt aláírók, az Önök nevét, címét és email címét kizárólag ezen online levél tartalmával kapcsolatosan használom fel, azt harmadik félnek nem adom ki.

 

Petíció aláírása ITT 

Utoljára frissítve: 2017-02-14 13:07:17

További híreink
Óda a szódáshoz
A Jó itt élnisek megkezdték a leválást Gyenesről
2022-10-25 11:43:20, Hírek, Vélemény Bővebben
Elhúzták a nótáját
Állandó szerzőnk Ludovik A. véleménycikke
2022-10-23 20:02:08, Hírek, Vélemény Bővebben
Rínak és picsognak a JIÉ-ben újságunk miatt
Mi csak azt üzenjük: fiúk, lányok, hát ilyen ez a popszakma!
2022-10-21 12:27:14, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>