. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Milliárdokat kell még elkölteni május végéig a Szép-kártyákról
2018-05-24 19:04:44
Milliárdokat kell még elkölteni május végéig a Szép-kártyákról

Milliárdokat kell még elkölteni május végéig a Szép-kártyákról

A szabályok szerint azok, akiknek a Szép-kártyájára 2016-ban utalták a juttatást, május 31-ig költhetik el a keretet. A határidőt követően lejár a juttatások érvényessége és a fel nem használt összegek visszakerülnek a munkáltatókhoz.
    

Az OTP Bank közleményében jelezte, a pünkösdi hétvégén 145 millió forinttal, 2,4 milliárd forintra csökkent a SZÉP-kártyáikon május 31-én lejáró összeg. A két évvel ezelőtt feltöltött 77,2 milliárd forint 97 százalékát már elköltötték - közölték.
    

Az MKB Bank SZÉP-kártya birtokosai a három napos ünnep alatt 30 millió forintot költöttek. Tíz nappal a lejárat dátuma előtt még 386 millió forint, az eredeti 13,6 milliárd forintos keret 2,8 százaléka várt felhasználásra - válaszolta az MTI kérdésére a bank. Az elköltésre váró keret a pénzintézetnél a következőképpen oszlik meg: a szálláshely alszámlán 148 millió forint, a vendéglátásén 138 millió forint, míg a szabadidőén 100 millió forint pihen.
    

A K&H Banknál a pünkösdi hétvége után még 314,5 millió forint maradt közel harmincezer SZÉP-kártyán a május végén lejáró összegből. Május elején még 400 millió forint volt a hó végéig felhasználásra váró keret. A két évvel ezelőtt feltöltött összeg közel 97 százalékát használták fel a kártyabirtokosok - tájékoztatott a bank.


MTI

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az utasbiztosítás az, ami legalább annyira fontos egy külföldi út előtt, mint bármi egyéb, amit beleteszünk ...
Bővebben >>