. Ma Lukrécia napja van.
Meg sem épült, már 6 milliót hozott?
2013-01-18 06:55:59
Meg sem épült, már 6 milliót hozott?

Meg sem épült, már 6 milliót hozott?

A vállalkozásokat segítő inkubátorház megépülése előtt, már 6 millióval segítette meg az első vállalkozót? Inkubátorházzal gazdagodhat településünk és a gyömrői vállalkozások!

 

A Gyömrői Önkormányzat a szlovákiai testvértelepülésünkkel, közösen 1 millió eurós, közel 300 millió forintos uniós támogatást nyert inkubátorház létrehozására. Az épületben helyi induló kisvállalkozások bérelhetnek majd irodákat, teljes infrastruktúrával együtt, akár titkárnővel is(!). Többek között  tanácsadásra is igényt lehet  tartani rengeteg témában.

 

„Természetesen azoknak akik itt helyet kapnak meghatározott időre, teljesíteniük is kell” – mondta Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere.

 

Meg sem épült, de, már 6 millióval gazdagodhatott az inkubátorház jóvoltából egy befektető? Hogy sikerült szert tenni ilyen  kimagasló teljesítményre? Mi a sikeres vállalkozás titka: Információ, kapcsolatrendszer, pénz. Aki tud élni a lehetőséggel  és jókor vásárol egy romos ingatlant ami persze a jövőbeli inkubátorház helye, vagy mindhárom előbb felsorolt tulajdonság birtokában van, vagy szerencsés.

 

Ezt az ingatlant a vállalkozó annak idején 12 millió Ft- ért vásárolta meg.

(Forrás: testületi ülés jegyzőkönyv)

 

Táncsics Mihály út 37 sz. alatti romos épületet az önkormányzat  pedig 18 millió Ft-ért  20 évre bérbevett tőle. Végül is kialakult egy olyan helyzet, amelyben nincs konkrét vesztes jöhet rögtön a védekezés, és jött is, hiszen az önkormányzat úgy vette bérbe a vállalkozástól, hogy a pályázat ad  rá támogatást. Kutatgatni lehet, hogy kinek a cége, honnan volt értesülése arról, hol és mikor fektessen pénzt az ingatlan megvásárlásába, de „leszögezhetjük” résen lehetett volna az önkormányzat. Abban az esetben mindenképp ha tudta, hogy ott egy ilyen épületet tervez a jövőben létesítetni. Hiszen jutányos 12 millió Ft-ért biztosan megérte volna a városnak is az ingatlan tulajdonjogának megszerzése.

 

Lehet, hogy ilyen jövőbe látó vállalkozók vannak Gyömrőn,  akik nagyon jó érzékkel és szerencsével nyúlnak bele még ebben a válságos időszakban is az ingatlan befektetésekbe. Remélhetőleg a vállalkozásokat segítő inkubátorház mely meghozta az első jól sikerült üzletét , hasonlóképp sikert hoz azon Gyömrőieknek is akik majd az inkubátorház szolgáltatásait igénybe veszik: fénymásolnak, faxolnak és irodát bérelnek akár titkárnővel is(!). 

 

PJ

Utoljára frissítve: 2013-01-18 09:31:52

További híreink
Brutális forróság várható a héten
Visszatér a kánikula július első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok felett alakul, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 34-39 fok is...
2025-06-30 10:03:32, Hírek, Aktuális Bővebben
A hajdani Orbán s a jelenkori Magyar
Fura módon tegnap több régi, 25-30 éves felvétel jött elém itt a fb-on. A fiatal Orbán Viktor szerepelt rajtuk - szerényen, udvariasan, tiszta logikával, megnyerően érvel...
2025-06-28 09:18:20, Hírek, Aktuális Bővebben
Medián: kétharmadot is elérhet a Tisza Párt
Ha sokan elhiszik, hogy a Tisza az esélyes, és egyébként is több okból elégedetlenek, akkor ennek van egy önmagát erősítő hatása a választásokon is – mondta a 444-nek a ...
2025-06-21 08:48:48, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Miután egyre több értelmiségi barátom válik céltáblájává nemcsak a politikai vitának, hanem a személyeskedő, m...
Bővebben >>