. Ma Endre, Elek napja van.
Magyar-skót - McLeish szerint tapasztaltabbak a hazaiak
2018-03-26 20:23:41
Magyar-skót - McLeish szerint tapasztaltabbak a hazaiak

Magyar-skót - McLeish szerint tapasztaltabbak a hazaiak

MTI Fotó: Illyés Tibor


"Azt várom, hogy a magyarok javítani akarnak a pénteki vereségüket követően és el akarják kerülni, hogy olyan könnyű gólokat kapjanak, mint három napja Kazahsztántól. A két korai gól kizökkentette a magyar csapatot" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a riválisról a szakvezető, aki hozzátette, saját együttese is ilyen találattal kapott ki 1-0-ra Costa Ricától.
    

McLeish saját csapatát illetően azzal elégedett volt, hogy öt-hat helyzetet alakított ki a közép-amerikai ellenféllel szemben, ugyanakkor sajnálta, hogy ebből egyet sem sikerült kihasználni.
    

A Groupama Arénában kedden 20 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy több formációt is ki akar próbálni, illetve úgy fogalmazott: azért lesz fontos a meccs, mert ha jó játékkal jó eredményt érnek el, akkor az nagyobb magabiztosságot adna játékosainak a folytatásra.
    

"A teljesítmény fontosabb, mint az eredmény, ez holnap is igaz lesz" - jelentette ki Callum McGregor, a Celtic Glasgow középpályása, aki hozzátette, támadó stílusú futballt próbálnak majd játszani.
    

A 24 éves futballista szerint időt vesz igénybe, amíg csapatként összeszoknak, de a cél az, hogy ez a folyamat minél gyorsabban végbemenjen. Megjegyezte, sok csere lesz a skótoknál a pénteki összecsapáshoz képest, mert a szövetségi kapitány azt szeretné, hogy sok friss futballista játsszon.


MTI

Utoljára frissítve: 2018-03-26 20:34:08

További híreink
Döntetlen Bresztben
Először nem kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott Georges Leekens irányításával: a nemzeti együttes 1-1-es döntetlent játszott szerdán Fehéroroszország csapatával felké...
2018-06-07 07:28:22, Hírek, Sport Bővebben
Harmadszor bajnok a Videoton
Megszerezte története harmadik bajnoki címét a Videoton labdarúgócsapata azzal, hogy az OTP Bank Liga vasárnapi, 32. fordulójának zárómérkőzésén 2-0-ra legyőzte az előző ...
2018-05-27 22:41:21, Hírek, Sport Bővebben
Vecsési hajtó nyerte a mezőhegyesi fogathajtóversenyt
Az elitkategóriában, azaz a négyeseknél Dobrovitz József nyerte a Mezőhegyesen kedden zárult négycsillagos nemzetközi fogathajtóversenyt.
2018-05-01 18:07:54, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére