. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban
2014-04-23 12:14:25
Kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban

Kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban

Kevesebben haltak meg és mérséklődött a természetes népességfogyás az év első két hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorstájékoztatója szerint.

 

 

Ez azt jelenti, hogy - a migrációs adatokat figyelmen kívül hagyva - 7050-nel csökkent az ország lélekszáma a 2013. januári-februári adatokhoz képest.

 

 

 

 

 

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint januárban és februárban 14 069 gyermek született, ez 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21 119 volt, ami pedig 3,9 százalékos csökkenést jelent a korábbi év első két hónapjához viszonyítva.

 

A tájékoztatás szerint a születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A 2014 második hónapjában regisztrált 6485 élve születés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében.

 

A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint tavaly, így az előző év azonos időszakához viszonyítva - 858-cal kevesebb halálozásból adódóan - 3,9 százalékkal csökkent.


A házasságkötések száma január-februárban emelkedett 2013 azonos időszakához hasonlítva. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 2354 házasságkötés jelentősen, csaknem 14 százalékkal, számszerűen 287-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

 

 A KSH adatai szerint ezer lakosra 8,8 élve születés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-februárhoz viszonyítva. A 2014 első két hónapjában regisztrált 13,2 ezrelékes halálozási arány nagyságrendjét tekintve az elmúlt csaknem négy évtized legalacsonyabb január-februári értékének számít.


Közölték, az év első két hónapjában ezer élve születésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év január-februárinál.

 

A halálozások száma számottevően, míg a születéseké enyhén mérséklődött, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-februári 7879-cel szemben 2014 első két hónapjában 7050 embert jelentett - áll a KSH gyorsjelentésében.

 

MTI

Utoljára frissítve: 2014-04-23 12:15:50

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>