. Ma Emma napja van.
Jócskán emelkedett a gyed, de jelentős része nem a legszegényebbeknek jut
2014-08-20 12:48:58
Jócskán emelkedett a gyed, de jelentős része nem a legszegényebbeknek jut

Jócskán emelkedett a gyed, de jelentős része nem a legszegényebbeknek jut

Jelentősen nőt a gyed

 

A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

 

 

Szalai Piroska, a minisztérium női foglalkoztatás javításáért felelős volt miniszteri biztosának tájékoztatása szerint ez a reálértéken számolt 4,5 százalékos növekedés példátlan a korábbi évekhez mérten a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása alapján - olvasható a közleményben.

 

Mint írták, a kormánynak a kisgyermekes anyák segítése melletti elköteleződését mutatja, hogy a múlt évben a gyed összege az átlagkereseteknél is nagyobb arányban nőtt.

 

A támogatás maximális összege 142 100 forint havonta

Gyedre azok a családok jogosultak, amelyekben az anya a gyermeke születését megelőző két évben legalább 365 napot dolgozott. A gyed - hasonlóan a táppénzhez - az átlagkereset 70 százalékát teszi ki, de nem haladhatja meg az aktuális minimálbér kétszeresének 70 százalékát. 2014-ben a támogatás maximális bruttó összege ennek megfelelően 142 100 forint havonta, csaknem 40 ezer forinttal több, mint 2010-ben volt. A gyedet igénybe vevők több mint ötöde a maximális összegre jogosult.

 

Szalai Piroska a közleményben emlékeztet arra, hogy 2008 óta folyamatosan csökkent a gyermekgondozási díjra jogosultak száma, azaz egyre kevesebb olyan gyermek született, akinek az édesanyja dolgozott a szülés előtt.

 

Nagy eredmény, hogy ez a tendencia 2013-ban megfordult. A volt miniszteri biztos véleménye szerint az idén hatályba lépett gyed extrának köszönhetően minden bizonnyal még tovább fog emelkedni a támogatásban részesülő, azaz a szülés előtt foglalkoztatott anyák aránya - olvasható a közleményben.

 

Gyömrői Hírhatár/MTI

 

 

Utoljára frissítve: 2014-08-20 12:49:43

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>