. Ma Emma napja van.
Integrált Jogvédelmi Szolgálat jön létre
2016-12-02 21:47:10
Integrált Jogvédelmi Szolgálat jön létre

Integrált Jogvédelmi Szolgálat jön létre

A szolgálat a beteg-, ellátott-, gyermekjogokkal kapcsolatos állampolgári jogok integrált érvényesítésének érdekében működik, és a jogvédelmi biztos vezeti. A jogvédelmi biztost az emberi erőforrások minisztere nevezi ki. 
    

Az ismertetés szerint a szolgálat hivatalból jár el, ha tudomására jut olyan tény, körülmény, intézkedés vagy mulasztás, amely "súlyos és a beteg-, ellátott-, illetve gyermekjogokat érintő jelentős jogsérelmet okozhat". Ha az ügy nem tartozik a szolgálat hatáskörébe, erről a panaszost értesíteni kell. Az értesítésnek tartalmaznia kell az ügyben hatáskörrel rendelkező szerv megnevezését is.
    

A szolgálat tájékoztatást kérhet, javaslatot tehet intézkedés megtételére, illetve az adott üggyel kapcsolatos jogszabály tartalmára, valamint az eljárásban részt vevő más intézménynek ajánlást fogalmazhat meg. Az ajánlásban érintett szerv a szolgálat által meghatározott határidőn belül, de legkésőbb harminc napon belül tájékoztatja a szolgálatot az ajánlással kapcsolatos észrevételeiről.
    

A rendelet 2017. január 1-jén lép hatályba.
    

A Magyar Közlönyben ismertetett kormányrendelet kitér arra is, hogy hatályát veszti az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ létrehozásáról szóló 2012-es kormányrendelet.
    

Megemlítik, hogy az Integrált Jogvédelmi Szolgálat megalakításáról szóló rendelet a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló uniós irányelveknek való megfelelést szolgálja.


MTI

Utoljára frissítve: 2016-12-02 21:48:01

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szerv...
Bővebben >>