. Ma Emma napja van.
Ingatlanpiaci körkép
2014-09-10 08:51:45
Ingatlanpiaci körkép

Ingatlanpiaci körkép

Nem megy az ingatlan


A 2008-as válságtól a múlt év végéig az országos átlag 42 százalékkal szemben, 52 százalékkal esett vissza a lakások iránti kereslet Budapest agglomerációjában - közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.



 

A legnagyobb - 59 százalék feletti - visszaesést a fővárostól délre, délkeletre elhelyezkedő települések piacai szenvedték el, például Dunaharaszti, Érd, Százhalombatta, Szigethalom illetve Gyál és Vecsés.

 

Legkevésbé a Budapesttől nyugatra fekvő településeken esett a forgalom, így például Budaörsön, Budakeszin, Telkin és Zsámbékon, de a visszaesés itt is elérte a 44 százalékot.

 

Az agglomerációs területek lakásállományának 3-5 százaléka cserélt gazdát 2008-ban, tavaly ez az arány 1,6 és 2,2 százalék közé esett.

 

Az Otthon Centrum felméréséből kiderül az is, hogy az egyes agglomerációs településeken hogyan változik a kereslet, Szentendrén és környékén a fiatal, kisgyermekes családok 20-30 millió forintot adnának családi házakért, a tehetősebbek, akár 40 millió forintig is elmennek. Van kereslet az alsóbb kategóriában is a 10-15 milliós házak iránt, ezek viszont általában komolyabb felújításra szorulnak.

 

Solymáron sokan keresnek 30 millió forintért kínált házakat, a kínálat viszont meglehetősen szűkös. Többen keresnek építési telket is párhuzamosan, 10 millió forint körüli áron. A környék vonzereje, hogy a szomszédos II. kerülethez képest jóval olcsóbban lehet hasonló adottságú zöldterületi ingatlanokhoz jutni.

 

Dunaharasztiban a 10-15 milliós házak a legnépszerűbbek, legyenek ikerházak, sorházak, vagy családi házak. Budaörsön sok esetben panellakásokat vásárolnak a befektetők kiadási céllal. A településen a 20-30 millió forintos családi házak keresettek, amelyek inkább a középkategóriát képviselik.

 

Vác, Göd és Dunakeszi térségében szintén van kereslet a felújítandó házakra, amelyeket 6-12 millió között kínálnak. A befektetők körében sem ritka, hogy olcsóbb ingatlanokat vásárolnak, majd felújítás után drágábban próbálják meg eladni azokat. Vácon és Dunakeszin a kisebb garzonok is keresettek, 6-8 millió forint közötti áron.

 

Gödöllőn 6-12 millió forint között keresnek lakásokat, melyeket gyakran kiadási céllal vásárolnak meg. A vevők Pécelen a 15 millió forintért kínált házakat keresik leginkább, de nem ritka, hogy 20 milliót is szánnak egy családi házra.

 

 MTI Fotó: Gyál.hu

 

 

Utoljára frissítve: 2014-09-10 08:57:47

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Színes Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Színes Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>