. Ma Emma napja van.
Így reagáltak a gyömrői szervezetek Gyenes Levente díszpolgárrá választására
2017-02-01 12:09:05
Így reagáltak a gyömrői szervezetek Gyenes Levente díszpolgárrá választására

Így reagáltak a gyömrői szervezetek Gyenes Levente díszpolgárrá választására

Hiába tárgyalták zárt ülésen, a gyömrői önkormányzat nyilvános közleményben erősítette meg azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a képviselő-testület díszpolgári címmel jutalmazta meg a nemrég a város éléről bíróság által eltávolított Gyenes Leventét. Hauser Antal, az önkormányzat kommunikációs referense a képviselői eskü megszegését vetette a szemére az egyik meg nem nevezett képviselőnek, majd ugyanezzel a lendülettel Gyömrő Város Önkormányzatának nevében is elkövette ugyanezt az „esküszegést”.

 

A hivatalos közlés ellenére a Gyömrői Hírhatár szerkesztősége megkereste azoknak a szervezeteknek a vezetőit, akik valamilyen módon részt vesznek Gyömrő közéletében. Konkrétan az alábbiakat: Demokratikus Koalíció, FIDESZ, Gyömrői Társaskör, HEGY, JOBBIK, MSZP.

 

Mindegyikőjüknek két kérdést tettünk fel:


• Az ön szervezete egyetért-e azzal, hogy Gyenes Levente Gyömrő díszpolgára legyen?
• Az ön szervezetének önkormányzati képviselője támogatta-e az ezzel kapcsolatos előterjesztést?

 

A válaszadások megdöbbentő és egyben siralmas képet festenek a jelenlegi gyömrői ellenzékről egy bizonyos részéről. Nézzük sorban!

 

A Demokratikus Koalíció válasza:

 

A DK azt írta, hogy nem tud érdemi válasz adni arra, hogy Gyenes Levente megérdemli-e a díszpolgárságot vagy sem. Azt írták, esetleg a következő taggyűlésükön tudnának erről beszélni, ami csak március 4-után tartanak meg.

 

A FIDESZ válasza:

 

A kormánypárt helyi szervezete azt írta, hogy a FIDESZ nem támogatja a kitüntető díjat és nem is szavazták meg. Azt írták, hogy szerintük külön kell választani egy személy politikai népszerűségét, illetve azt, hogy munkájával, életvitelével példaképként állíthatjuk-e gyerekeink és a lakosság elé. Hozzátették: ez utóbbi kritériumnak az eddigi díjazottak - politikai hovatartozástól függetlenül - mindig megfeleltek.

 

A Gyömrői Társaskör válasza:

 

A szervezet a nemrég közzétett közleményüket küldte el válaszul kérdéseinkre. Ebben azt írják, hogy a díj adományozását provokációnak, a valós problémákról való figyelemelterelésnek és Gyömrő tudatos lejáratásának tekintik, így teljes mértékben elítélik az elgondolást. Jelezték azt is, hogy más helyeken inkább megfosztják a díszpolgári címüktől azokat, akiket elmarasztal a bíróság. Azt írták, hogy a Gyömrő 2000 Kör lépését az eddigi díjazottak megalázásának tekintik, így felszólítják Gyenes leventét, hogy utasítsa vissza a személyi kultuszt.

 

A HEGY válasza:

 

A civil szervezet szerint a legutóbbi időközi választás nem arról szólt, hogy Gyenes Levente alkalmas-e díszpolgárnak, vagy sem. Azt írják: sokan kedvelik, de városunkban és az országban is az elutasítottsága jelentős. Véleményük szerint egy díszpolgárnak feddhetetlennek kell lennie munkájában és a magánéletben egyaránt – nem pedig botrányhősnek. A HEGY válasza arra is kitért, hogy a mostani döntés ismételten országosan a vicc és a ciki kategóriája nyomja Gyömrőt, ami szerintük hátrányosan fogja érinteni a várost.

 

A JOBBIK válasza:

 

A Gyenes Leventét az elmúlt időszakban rendszeresen pártfogásába vevő JOBBIK nem válaszolt a levelünkre. Vélhetően most is a támogatók között volt, bár a határozat még nem került ki az önkormányzat oldalára, amiben a szavazati arány is látható lesz.

 

Az MSZP válasza:

 

A szocialisták mintha összebeszéltek volna a DK-val. Nem tudtak arra válaszolni, hogy szerintük Gyenes Levente megérdemli-e a díszpolgári címet, vagy sem. Rendkívüli taggyűlésen fognak majd erről beszélni. A találkozót azonban ők sem kapkodják el, kb. 3 hét múlva ülnek össze a gyömrői szocialisták.

 

Röviden összegeznénk a helyi ellenzék álláspontját

 

• Akiknek nincs véleményük, vagy nem mernek véleményt mondani: DK, JOBBIK, MSZP.

 

• Akiknek van bármilyen véleményük: FIDESZ, Gyömrői Társaskör, HEGY.

 

Mindenkinek köszönjük a válaszokat. Tavasszal pedig jó taggyűléseket kívánunk!

 

GYH

Utoljára frissítve: 2017-02-01 20:15:06

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Vélemény Bővebben
Óda a szódáshoz
A Jó itt élnisek megkezdték a leválást Gyenesről
2022-10-25 11:43:20, Hírek, Vélemény Bővebben
Elhúzták a nótáját
Állandó szerzőnk Ludovik A. véleménycikke
2022-10-23 20:02:08, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>