. Ma Emma napja van.
Hivatalos: a Gyömrő 2000 Kör tényleg megzsarolta a gyömrői embereket
2016-08-24 13:26:33
Hivatalos: a Gyömrő 2000 Kör tényleg megzsarolta a gyömrői embereket

Hivatalos: a Gyömrő 2000 Kör tényleg megzsarolta a gyömrői embereket

Fotó: korábbi testületi ülés

 

Hauser Antal annak is hangot adott, hogy szerinte „valahogy mindig kifelejtik a híradásokból” a határozat pontos idézését. A sajtóreferens ezen felvetése viszont azért furcsa, mert az önkormányzat eddig semmiféle tájékoztatást, vagy jegyzőkönyvet nem tett közé az esetről, holott az lassan egy héttel ezelőtt történt. Információkat kizárólag a döntésen résztvevő képviselőktől kaptak a választók. Éppen ezért szerkesztőségünk sürgősséggel kikérte a hivataltól a testületi ülésről szóló jegyzőkönyvet, illetve az ott készült hangfelvételt. (Reméljük nem olyan sebességgel fognak válaszolni, mint a titokzatos 22 millió forintos büntetést firtató kérdésünkre.)

 

A Gyömrő 2000 Kör által elfogadott határozat – Hauser Antal tájékoztatása szerint – így hangzik:

 

„Horváth István képviselő és polgármesterjelölt javaslata ellentétes Magyarország Alaptörvényével, a Választási eljárásról szóló törvénnyel, valamint a Magyar Önkormányzati Törvény rendelkezéseivel. Horváth István olyan eszközökkel kívánja befolyásolni egy demokratikusan, a jogszabályok talaján álló testület munkáját, mely összegegyeztethetetlen annak értékrendjével. A fentiek alapján a képviselő-testület jelenleg úgy ítéli meg, hogy a Horváth István által képviselt magatartással és elvekkel nem tud azonosulni, és nem lát lehetőséget arra, hogy esetleges megválasztása esetén vele együtt lehetne működni.

 

A Gyömrő 2000 Kör tehát elsőként deklarálta a város történetében, hogy még a választók döntése ellenére sem hajlandó együttműködni egy olyan polgármesterrel, aki számukra nem elfogadható. 

 

A Gyenes Levente által irányított civil szervezet frakciója egy pénteki rendkívüli testületi ülésen úgy határozott, hogy Horváth István megválasztása esetén sem hajlandó segíteni a független jelölt polgármesteri munkáját. Ezzel előrevetítették, hogy ellehetetlenítenék a képviselő-testület munkáját, ahogy arra Esztergomban sajnos már volt példa Magyarországon.

 

A Gyömrő 2000 Kör mostani lépése egyáltalán nem volt váratlan. Hauser Antal, Gyenes Levente sajtóreferense már a kampány elején belengette az "esztergomi helyzetet" az önkormányzati újság vezércikkében.

 

GYH

Utoljára frissítve: 2016-08-24 13:52:46

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>