. Ma napja van.
Furcsa támadások érik a gyömrői MK-színpadot
2020-01-26 17:49:34
Furcsa támadások érik a gyömrői MK-színpadot

Furcsa támadások érik a gyömrői MK-színpadot

Az MK-színpad Facebook-oldalán arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy a márciusra tervezett Mezítláb a parkban című vígjáték előadására Gyurcsány Ferenc néven 30 db, Lagzi Lajcsi néven 960 db, Viktor Velasco néven pedig 69 db jegyet foglaltak le ismeretlen e-mail címekről. Utóbbi a 69-es szám mellé állítólag pikáns szexuális megjegyzéseket is tett. Volt olyan kamunév, ami 666 db jegyet foglalt az előadásra. Talán nem áll messze a valóságtól a trollkodó egyénről azt feltételezni, hogy valahol mégiscsak szívén viseli a színházi témákat, ugyanis Neil Simon nevében is 10 db jegyet rendelt. Az amerikai drámaíró és forgatókönyvíró írta a Mezítláb a parkban című vígjátékot.

 

Nem ez az első eset

 

Székely Attila, az MK-színpad vezetője szerint valakiknek egyértelműen az volt a céljuk, hogy a március 28-i előadásunkra ne lehessen jegyeket vásárolni. A színházvezető gerinctelen lépésnek nevezte az akciót.

 

A társulat egyik színésze azt is jelezte, hogy valaki folyamatosan leszedegeti az MK-színpad plakátjait. Sőt, állítólag arra is volt példa, hogy személyesen fenyegettek meg olyan embereket akik velük szimpatizálni mernek.

 

„Egy biztos, nagyon izgalmas és egyedülálló közönségnek nézünk elébe, úgyhogy mindent el fogunk követni, hogy elkápráztassuk nézőinket.” – írta a Facebookon színpad vezetője.

 

Hol látható a csapat?

 

Az MK-színpad Székely Attila vezetése alatt 2018-ban szerveződött újjá azzal a céllal, hogy Gyömrő, és a környező kisvárosok számára elérhető közelségbe hozzon minőségi előadásokat. Az MK-színpad társulata a Gyömrő Színház csapatához hasonlóan a Hankó István Művészeti Központban mutatja be darabjait a kultúrára vágyó közönségnek.

Utoljára frissítve: 2020-01-26 17:54:28

További híreink
Sokan érkezhettek Gyömrőre a fertőzött olasz területekről
Információink szerint egy egész busznyi ember érkezhetett Olaszország egyik legfertőzöttebb környékéről Gyömrőre.
2020-02-28 16:31:47, Hírek, Aktuális Bővebben
Koronavírus-gyanú Gyömrőn (FRISSÍTVE!)
Egy középkorú nőt vittek kórházba a mentők csütörtökön délután az egyik helyi háziorvosi rendelőből. Az operatív törzs szerint eddig nem jelenethető ki, hogy fertőződött ...
2020-02-28 10:21:18, Hírek, Aktuális Bővebben
Továbbra sem lesz új OTP automata Gyömrőn
A sajnálatos hírről egy olvasónk tájékoztatta szerkesztőségünket. Rendszeres olvasónk magánemberként kereste meg az OTP Bankot egy új automata gyömrői telepítése ügyében.
2020-02-26 08:01:14, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Eddigi információk szerint alig volt ember, aki tudott volna a Weöres Sándor Általános Iskolának vásárolt kazá...
Bővebben >>