. Ma Emma napja van.
Folytatódik a járdaépítési program Monoron
2017-04-24 12:16:16
Folytatódik a járdaépítési program Monoron

Folytatódik a járdaépítési program Monoron

Az elmúlt években fogalmazta meg a város vezetése, hogy évről-évre jelentős járdaszakaszok újuljanak meg Monoron. A tervezett összeget sikerült a település éves költségvetésébe beépíteni, így idén is folytatódik a gyalogutak felújítása és építése.

 

Tavaly és tavalyelőtt is nettó 15 millió forintot költött erre a célra az önkormányzat. Ebből az összegből évente több mint két kilométernyi járdát tudtak elkészíteni a munkával megbízott monori kivitelezők.

 

Az idei szakaszokról és a kivitelezőről a végleges döntés a májusi képviselő-testületi ülésen várható. A tervek szerint idén hosszabb, összefüggő és forgalmas szakaszok kerülnek megújításra: az Ady Endre utca vasúton túli szakasza a kerékpár út mellett, a Kistói úti járdák egy része, valamint a Nemzetőr utca első szakasza – áll a monori önkormányzat hétfői tájékoztatásában.

 

Utoljára frissítve: 2017-04-24 13:31:08

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>