. Ma Auguszta napja van.
FOCI EB 2016 - Megérkezett Budapestre a magyar válogatott
2016-06-27 18:59:58
FOCI EB 2016 - Megérkezett Budapestre a magyar válogatott

FOCI EB 2016 - Megérkezett Budapestre a magyar válogatott

MTI Fotó: Kovács Tamás


A nemzeti csapatot szállító repülőgépet vízsugárral fogadták Ferihegyen, számos újságíró volt kíváncsi a hazatérő küldöttségre.
    

A leszállást követően Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta, nagyon elégedett a szerepléssel, ugyanakkor már a jövőre, a következő két évre gondol, és legfontosabb célnak azt nevezte meg, hogy a válogatott kijusson a 2018-as oroszországi világbajnokságra. Hozzátette: nem szabad, hogy az elvárások megnőjenek a csapat irányába, hiszen nemzetközi szinten továbbra is tapasztalatlan együttesről van szó, amely ugyanakkor a kontinensviadalon megmutatta, hogy az élcsapatokkal is képes felvenni a küzdelmet.


A német szakember reményét fejezte ki, hogy az európai kupákban szereplő magyar klubcsapatok közül - amelyek már ezen a héten megkezdik szereplésüket az Európa Liga selejtezőjében - valamelyik érdekelt lesz a főtáblás küzdelmekben, mert így a válogatott játékosok is egyre több komoly nemzetközi mérkőzésen szerezhetnének tapasztalatot.

 

Gera Zoltán  és Guzmics Richárd -  MTI Fotó: Illyés Tibor
    

A szövetségi kapitány mellett a válogatott két legidősebb tagja, a 40 esztendős Király Gábor és a 37 éves Gera Zoltán állt a média rendelkezésére. Gera hangsúlyozta: csodálatos élmény volt az Európa-bajnokság, ugyanakkor reméli, ez sokkal inkább valaminek a kezdete volt a csapat számára. Mindkét játékost megkérdezték válogatottbeli szereplésük esetleges folytatásáról, ám ezzel egyelőre nem kívánnak foglalkozni.
    

Mindketten hangsúlyozták, hogy a kiváló szereplés kulcsa a 7 hetes felkészülés volt, amely során végig jó hangulat uralkodott a csapaton belül. Gera hozzátette: pályafutása során talán először tapasztalta a válogatottnál, hogy ilyen hosszú idő alatt sem volt semmilyen feszültség a futballisták között.
    

A válogatott ezt követően rendőri felvezetéssel, autóbusszal indult a Hősök terére, ahol együtt ünnepel a szurkolókkal.


A válogatott ünneplésére összegyűlt tömeg a Hősök terén - MTI Fotó: Ruzsa István


MTI

Utoljára frissítve: 2016-06-27 19:20:47

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
A látványos álviták után külön egyezséget kötött a Momentum és a DK
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kampánya mögé.
2024-03-02 16:17:16, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>