. Ma Emma napja van.
Félmilliárdot adott Orbán sportközvetítésre
2014-07-30 12:51:19
Félmilliárdot adott Orbán sportközvetítésre

Félmilliárdot adott Orbán sportközvetítésre

Mire költ a közmédia évi 80 milliárdot?

 

Írásbeli kérdést ad be a miniszterelnökhöz az Együtt-PM Szövetség. A pártszövetség azt szeretné tudni, mire költ a közmédia évi 80 milliárd forintot, ha költségvetésének alig fél százalékával a miniszterelnöknek kell kisegítenie, hogy a Forma 1-et közvetíthesse.




A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Orbán Viktor saját kezűleg – az általános kormányzati vésztartalék terhére – adott 527 millió forintot a Forma 1 televíziós közvetítésével összefüggő jogdíjakra a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül a Hungaroring Sport Zrt.-nek. A sokak által kedvelt autóversenyt kizárólag közmédia sugározza. Az a közmédia, mely ebben az évben 80 milliárd forintból gazdálkodhat - hívja fel a figyelmet az ellenzéki párt?

 

A miniszterelnök sürgős intézkedése szükséges?

Az Együtt-PM Szövetség azt kérdezi a miniszterelnöktől: miért nem tudja a közmédia kigazdálkodni ezt a félmilliárdot saját büdzséjéből, hiszen ezen összeg ahhoz képest aprópénz, költségvetésének alig több mint fél százaléka?

Az Együtt-PM Szövetség általánosságban is túlzónak tartja, hogy Magyarországon a közmédia évi 80 milliárd forintot költhet el céljaira. A pártszövetség szerint elfogadhatatlan, hogy miközben hazánkban minden harmadik gyerek szegénységben él, a közösségi közlekedés gerincét alkotó hármas metrón pedig lassan üzemszerűnek számítanak a tűzesetek, a kormánypropagandát sugárzó köztelevízió és –rádió ekkora pénzek fölött rendelkezik. És még ez sem elég, hiszen Orbán Viktornak sk. kell rendelkeznie a Forma 1 jogdíjairól.

Az Együtt-PM Szövetség választ vár arra a kérdésre: mennyire jól gazdálkodik az adófizetők pénzéből eltartott közmédia, ha egy ilyen „apró” tétel kifizetéséhez a miniszterelnök sk. és sürgős intézkedése szükséges?

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2014-07-30 12:54:51

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>