. Ma Emma napja van.
Elkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása
2015-10-02 20:44:33
Elkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása

Elkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása

Az idén október 3. és 18. között vakcinázzák orálisan a vadon élő rókákat veszettség ellen, a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgéppel szórják ki Magyarország területének közel kétharmadán, 66 884 négyzetkilométeren - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.


A közlemény szerint az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el azért, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot.


A Nébih emlékeztet, hogy a rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal.


A csalétek az embernek kellemetlen szagú, belsejében található a vakcina.


A több mint 600 millió forintos költségvetésű program 75 százalékos Európai Uniós társfinanszírozással valósul meg.


A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. A vadállatok között a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A magyarországi rókaállomány becsült nagysága mintegy 70 000 egyed. A bevezetett szigorú állategészségügyi intézkedéseknek - ebnyilvántartás létrehozása, ebek kötelező védőoltásának elrendelése - eredményeként az 1930-as évekre Magyarország mentessé vált a betegségtől, azonban a vadállatokban az 1950-es években észak felől újra megjelent a vírus, és az 1970-es évekre az egész országban elterjedt. A vadon élő rókák rendszeres vakcinázásának bevezetését követően az esetszám folyamatosan csökkent, 2005-től 2010-ig évi 10 alatt maradt, 2011-ben már csak 2, 2012-ben pedig 1 denevérből mutatták ki a vírust. 2013 szeptemberében az ország középső részén egy rendellenesen viselkedő rókánál veszettséget állapítottak meg, majd év végéig összesen 24, 2014-ben pedig 23 esetben mutatták ki a vírust Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyékben. Az utolsó laboratóriumi megállapítás 2014 októberében történt. Humán fertőződés, megbetegedés nem volt - áll a közleményben.


A betegségtől való mentesség elérésében, illetve közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának is.


A tájékoztatás szerint a szomszédos országok közül Ukrajnában és Románia teljes területén is jelen van a betegség, illetve az idei évben Szlovákiában, a lengyel határ közelében is megjelent rókákban.


A Földművelésügyi Minisztérium és az ukrán Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztérium között idén nyáron aláírt megállapodás alapján a közeljövőben magyar közreműködéssel, európai uniós finanszírozásban a kárpátaljai területen is megvalósul a rókaveszettség-felszámolási program - közölte a Nébih.

 

 

Gyömrői Hírhatár/MTI

 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2015-10-04 21:40:44

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szerv...
Bővebben >>