. Ma Auguszta napja van.
Elindult a UPC optikai hálózata a 29-es körzetben
2016-12-07 18:47:26
Elindult a UPC optikai hálózata a 29-es körzetben

Elindult a UPC optikai hálózata a 29-es körzetben

A kép csak illusztráció 


A UPC Magyarország anyavállalata, a Liberty Global második számú vezetője, Balan Nair a fejlesztést bejelentő tájékoztatón kiemelte, hogy a monori beruházás illeszkedik a globális cég világszerte zajló nagy volumenű hálózatfejlesztési stratégiájába. Hozzátette: ez a fajta hálózatfejlesztési program azért is fontos, mert hozzájárul a digitális társadalom és a digitális gazdaság fejlődéséhez.     


Császár Zoltán, a UPC Magyarország Kft. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az idén novemberben bejelentett hálózatfejlesztési projekt abba a szakaszába lépett, amikor a monoriak számára is elérhetővé válnak az innovatív szolgáltatások, és a korábbinál 30-50-szer gyorsabb internetsebességet vehetnek igénybe. 
    

Emlékeztetett arra, hogy az öt járás alkotta 29-es körzet fejlesztése azért is jelentős, mert itt korábban csak rézkábeles, ADSL-alapú szolgáltatás volt elérhető.     


Az igazgató közölte, hogy a tervek szerint többmilliárd forintos beruházás történik majd a következő években,  összhangban a kormány Digitális Magyarország 2018 célkitűzésével, hogy két év múlva minden településen elérhető lesz a szélessávú internet.  
    

"Meggyőződésünk, hogy a társaság magánberuházása és a kormány támogatása a jövőben erősítheti egymást, ezzel is szolgálva a lakosság és a gazdaság szereplőinek érdekeit". 
    

Császár Zoltán az MTI-nek elmondta, a UPC 1,7 millió háztartásban van jelen, több mint 300 településen, 800 ezer ügyféllel rendelkezik.
    

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a UPC Magyarország 2015-ben 61,833 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 58,890 milliárd forint után. A cég adózott eredménye tavaly 12,161 milliárd forint veszteség volt az egy évvel korábbi 8,069 milliárd forint veszteséget követően.
    

A UPC, a Liberty Global leányvállalata Magyarországon 1998 óta van jelen. A vezetékes szolgáltatások mellett a cég az előfizetői számára ingyenes wifi-hálózatot is működtet, amelyhez több mint 400 ezer hozzáférési ponton csatlakozhatnak. A társaság tavaly mobilszolgáltatást is indított.


MTI

Utoljára frissítve: 2016-12-07 18:48:21

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>