. Ma Csongor napja van.
Egyre többen utaznak a budapesti elővárosi vonalakon
2017-03-24 13:30:42
Egyre többen utaznak a budapesti elővárosi vonalakon

Egyre többen utaznak a budapesti elővárosi vonalakon

A tájékoztatás szerint a növekedés 2017 első két hónapjában is folytatódott, átlag felett, közel 6 százalékkal nőtt a dolgozóbérletekből és teljes árú menetjegyekből származó bevétel az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül is kiemelkedő, 10 százalék feletti a Budapest-Esztergom, a Budapest-Veresegyház-Vác, a Budapest-Kunszentmiklós-Tass és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon mért növekedés.
    

A vasúttársaság számára a budapesti elővárosi térség már csak azért is fontos, mert a vasúton utazók több mint fele ezeken a vonalakon utazik, és a teljes bevétel egyharmada származik erről a területről - olvasható a közleményben.
    

A MÁV-Start a megnövekedett utasszámot elsősorban az elmúlt három év fejlesztéseinek eredményeként értékelte: a többi között korszerű motorvonatok álltak forgalomba, több kocsi is megújult, csökkentek a menetidők, folyamatosan javul a menetrendszerűség, illetve új jegyértékesítési rendszer jött létre és kiterjesztették az elektronikus vonatjegyek alkalmazhatóságát.
    

Utóbbinak köszönhetően az otthoni jegynyomtatást vagy a képernyőn bemutatható e-vonatjegyet választók száma 114 százalékkal nőtt a lehetőség 2016. novemberi kiterjesztése óta. Emellett tavaly az előző évhez képest 17,4 százalékkal többen, mintegy 1,45 millióan váltottak interneten belföldi menetjegyet.
    

A jegyértékesítés modernizálása érdekében a vasúttársaság az elővárosi állomásokon és megállóhelyeken 2013 júniusától összesen 116 jegyértékesítő automatát telepített, ezáltal javult az utasok kiszolgálása. Az automaták a nagyobb forgalmú állomásokon elsősorban a pénztári szolgáltatást egészítik ki, míg a kisebb állomásokon, megállóhelyeken a jegyértékesítés teljes mértékben ezekből zajlik. 2016-ban az új jegyértékesítő automatákból több mint 4,5 millió tranzakciót hajtottak végre, az új automaták részesedése a belföldi bevételből 7,5 százalék.
    

A MÁV-Start szerint a megvalósult fejlesztések a közösségi közlekedés egészére kedvező hatást gyakoroltak. Egyre több állomás mellett épült ki P+R parkoló, ami hatékonyan ösztönözte az autósokat, hogy a fővárosba jutáshoz - a dugóban állás helyett - a vasutat válasszák. Ennek következtében a közigazgatási határon belül 2. osztályon korlátlan utazásra is jogosító Budapest-bérlet vasúti használata is közkedvelt lett. Tavaly - 2015-höz képest - közel 4 százalékkal, vagyis mintegy kétmillióval többen váltottak a már meglévő Budapest-bérlet mellé csatlakozó jegyet vagy bérletet agglomerációs utazáshoz.


MTI

Utoljára frissítve: 2017-03-24 13:30:57

További híreink
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>