. Ma Andrea napja van.
Betörőket fogtak Üllőn – szinte azonnal meglettek a tettesek
2017-01-12 12:36:40
Betörőket fogtak Üllőn – szinte azonnal meglettek a tettesek

Betörőket fogtak Üllőn – szinte azonnal meglettek a tettesek

A rendőrség tájékoztatása szerint a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást D. Dániel 27 éves és K. Roland 28 éves üllői lakosok ellen.


A két férfi 2016. december 30. és 2017. január 11. közötti időszakban betörte egy üllői családi ház ablakát és onnan berendezési tárgyakat, valamint egy fúrógépet lopott el.

 

 

A bejelentést követően a körzeti megbízott negyed órán belül azonosította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket üllői lakásukban 2017. január 11-én fogtak el. Előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

D. Dániel és társa a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a házkutatás során lefoglalták, majd a tulajdonosának visszaadták az ellopott tárgyakat.

 

A két férfi ellen a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le - számolt be róla honlapján a rendőrség.

 

Utoljára frissítve: 2017-01-12 12:39:13

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>