. Ma Auguszta napja van.
Április végéig lehet jelentkezni a Magyarország legszebb konyhakertje versenyre
2017-03-22 19:56:06
Április végéig lehet jelentkezni a Magyarország legszebb konyhakertje versenyre

Április végéig lehet jelentkezni a Magyarország legszebb konyhakertje versenyre

Kovács Szilvia programigazgató, karcagi alpolgármester az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a csatlakozók többnyire önkormányzatok és civil szervezetek, de arra is van példa, hogy nemzetiségi önkormányzat, natúrpark, kertbarát kör, művelődési ház, oktatási-nevelési intézmény, lakóközösség, egyházi szervezet, valamint néhány magánszemély áll a mozgalom élére.     A program népszerűségét jelzi szavai szerint, hogy négy év alatt ötszörösére nőtt azoknak a településeknek a száma, ahonnan nevezés érkezett, 2016-ban 318 helységben versengtek. A részt vevő kertművelőké pedig hétszeresére emelkedett. Hozzátette, hogy az idén már 20 százalékkal többen csatlakoztak a programhoz, mint az előző év azonos időszakában.  
    

A Magyarország legszebb konyhakertje díjakat az OMÉK - Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár - zárónapján, szeptember 24-én adják át.


MTI

Utoljára frissítve: 2017-03-22 19:57:59

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Színes Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Színes Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>