. Ma Ivó, Milán napja van.
Amit a Fidesznek szabad, az másnak tilos!
2013-11-25 16:11:59
Amit a Fidesznek szabad, az másnak tilos!

Amit a Fidesznek szabad, az másnak tilos!

Ha tehetné, a Fidesz korlátozná az ellenzék szerepléseit, ezzel biztosítva hatalmon maradását? Nagyon úgy fest, igen. Talán már él is ezzel a lehetőségével.

 

Lapunkhoz eljuttatott információk szerint furcsán értelmezik a Pécelen a politikai korrektség fogalmát. Történt ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártjának rendezvény szervezői, a helyi művelődési házhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy biztosítsanak helyet – nyilván ellenszolgáltatás fejében – egy lakossági fórum lebonyolítására, november 22. napján. Kérésük el lett utasítva, maga a péceli polgármester döntött arról, szebben mondva „irányadó véleményt alkotott”, hogy a közösségi házban mit lehet, vagy mit nem lehet tartani. A hivatalos kérelemre, a következő válasz érkezett Szőllősi Ferenctől, független polgármesterétől:

 

„… az önkormányzat vezetőjeként az a meggyőződésem, hogy egy önkormányzati fenntartású közművelődési intézmény nem lehet elkötelezett egyetlen politikai irányzatnak sem. Így nem támogatom politikai események, politikai célú rendezvények önkormányzati intézményükben történő lebonyolítását. Véleményem szerint a Művelődési Ház, működtetésével önkormányzatunknak elsődlegesen közművelődési tevékenységek támogatását kell szolgálnia.”

 

Hogy hol a hiba? A hiba ott van, hogy a nagy politikai függetlenség egy új keletű dolog, ugyanis Dr. Szűcs Lajos Fideszes képviselőre a fenti intés nem vonatkozott. Október 17. napján a Művelődési Ház épületében vendége volt Tóthné Szentandrássy Csilla (Fidesz) képviselőasszonynak. A fórumon a megvalósult tervek, a virágosítás, az utak, a vízelvezetés, az adventi vásár, a játszótér és a jövő évi tervek kerültek szóba. Persze szigorúan politikamentesen minden bizonnyal. Ezért kellett Dr. Szűcs Lajos fideszes parlamenti képviselői is a kormánypárt részéről, hogy ezt biztosítsa jelenlétével.

 

Azt kell, hogy levonjuk ebből, valami nagyon nincs rendben a fogalmak terén. Ha Dr. Szűcs Lajos a jövő évi tervekről beszél az nem politika, míg ha egy ellenzéki politikus teszi ezt, az már az. Bár védekezhet azzal a péceli városvezetés, hogy a szó konzervatív értelmében Gyurcsány Ferenc igazi politikus, míg Dr. Szűcs Lajosra a jelző nem megfelelő. Amennyiben viszont, Dr. Szűcs Lajos is politikus a szó polgári értelmében, érdekes a kettősmérce, amit alkalmaztak Pécelen.

 

Hogy mennyire fontos Pécel önkormányzatának a politikai függetlenség, hogy mennyire szól bele a Fidesz a közintézmények használatának esetleges korlátozásába, azt döntsék el Önök! És „közművelőggyenek” bátran, elkötelezetlenül a politikai irányzatoktól, amennyiben ezt a Fidesz megengedi.


AEN

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-11-25 23:00:33

További híreink
A Momentum vezető politikusa lemond parlamenti mandátumáról
Orosz Anna, a Momentum egyik vezető s ismert politikusa váratlan bejelentést tett közösségi oldalán. Az okokról az alábbiakat írta.
2025-05-05 11:20:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Gulyás szerint Magyar Péter régen is bolond volt
Gulyás Gergely a következőket mondta egy interjúban: „Amikor még beszéltem Magyar Péterrel, akkor sok mindenben volt vele vitám, de abban teljes volt az egyetértés között...
2025-05-03 11:20:06, Hírek, Aktuális Bővebben
Húsvét, Bucsa, Lázár és a magyar keresztények
Húsvétvasárnap. Egy hete Ukrajnában, Szumi városában Virágvasárnapi körmenetet tartottak a helyi keresztények. 35-öt ártatlan civilt, köztük két gyereket öltek meg az oro...
2025-04-21 15:16:58, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Fiára hagyja a pozíciót, de nem épít dinasztiát – közölte.
Bővebben >>