. Ma Auguszta napja van.
A mi emberünk nem rasszista?
2014-07-06 18:41:44
A mi emberünk nem rasszista?

A mi emberünk nem rasszista?

Dr. Pásztor Albert kijelentései bejárták az egész országot. A baloldali polgármester-jelöltnek burkolt cigányozása került a proszektúra.blog boncmestere boncasztalára.

 

 

 A mi emberünk nem rasszista ügy boncolgatása, a teljes nyilvánosság jegyében itt olvasható.

 

 

 

 

 

A mi emberünk nem rasszista

 

Debreczeni József közíró és DK-s politikus megmondó-ember szerint Miskolc baloldali közös polgármester-jelöltje nem rasszista, soha nem is volt az, legfeljebb „helyenként kellő empátia nélkül, pontatlanul, rosszul fogalmazott.”

 

„Minden, amit a múltban tettem bizonyítja, hogy számomra a legfontosabb érték az Ember. Az embernek pedig jogai és kötelezettségei is vannak egy társadalomban.”

 

Ezek már a volt rendőrkapitány gondolatai annak a napokban kiadott közleménynek az elejéről, amelyet az MSZP honlapján tettek közzé.

 

Ismerős szavak ezek. Aki élt a képmutató Kádár rendszerben, gyakran hallott ilyesfajta közhely-lózungokat. Legfőbb érték az ember (pontosabban az Ember, ahogy Pásztor is írta), harsogták a bürokraták, miközben az ország rokkantakkal, alkoholistákkal volt tele, s nálunk történt a legtöbb öngyilkosság. A jogok és kötelezettségek is vannak dumát pedig leginkább a cigányokkal szemben használták.

 

De ez még persze nem rasszizmus.

 

Rasszizmus sokak szerint az volt, amit dr. Pásztor főkapitányként mondott. S amit most ebben a közleményében megkísérelt kimagyarázni.

 

Lássuk, hogyan sikerült neki!

 

„Ha 2009-es mondataim ezek ellenkezőjére adtak okot, akkor én fogalmaztam rosszul. Ezt őszintén sajnálom. Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek a lakosság közbiztonság-érzetét leginkább befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés romáknak tekint.”

 

A baloldali polgármester-jelöltnek ezúttal sikerült oly burkoltan cigányoznia, ami már művészet. Mert ma már nem olyasmit állít ám például, hogy a köztéri rablásokat cigányok követik el. Hanem, hogy a lakosság közbiztonság-érzetét leginkább befolyásoló bűncselekményeket követik el jelentős arányban. Na, és persze nem a cigányok, hanem olyanok, akiket nem ő, hanem az a fránya közvélekedés tekint ci… akarom mondani romáknak.

 

Azt viszont nem fejti ki részletesebben, hogy vajh mégis mi lehet ennek a szociális helyzeten túlmenően az a bizonyos mélyebb föltárható oka? (Netán az, hogy a vérükben van az ilyesmi? Vagy rossz az, aki rosszra gondol!)

Mindebből kétségtelenül megállapíthatjuk, sokat fejlődött a doktor úr a pc-t (politikailag korrektséget) illetően, amely cizelláltság aztán a közleményében már ott jut el a végső magaslatokra, amikor úgy fogalmaz, miszerint „Hiszem, hogy mindenki, aki véleményt formál, formált jelöltségemmel kapcsolatban előítélet-mentes és felelős döntés hozott. Mindemellett úgy gondolom, további párbeszédre van szükség azokkal, akik nem Miskolcon élve, engem nem ismerve tették mindezt.”

 

Vagyis még ő kéri számon az előítélet-mentességet és felelős döntést a jelöltségéről véleményt formálóktól, akik nem Miskolcon élve, őt nem ismerve pofáznak bele a dolgokba.

 

proszektura 

 

 

 

Utoljára frissítve: 2014-07-06 20:31:02

További híreink
Óda a szódáshoz
A Jó itt élnisek megkezdték a leválást Gyenesről
2022-10-25 11:43:20, Hírek, Vélemény Bővebben
Elhúzták a nótáját
Állandó szerzőnk Ludovik A. véleménycikke
2022-10-23 20:02:08, Hírek, Vélemény Bővebben
Rínak és picsognak a JIÉ-ben újságunk miatt
Mi csak azt üzenjük: fiúk, lányok, hát ilyen ez a popszakma!
2022-10-21 12:27:14, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>