. Ma Irén napja van.
A leggyakoribb B2B marketing betegségek, melyeket fontos ismerni
2024-05-13 17:27:52
A leggyakoribb B2B marketing betegségek, melyeket fontos ismerni

A leggyakoribb B2B marketing betegségek, melyeket fontos ismerni

A két leggyakoribb hiba és megoldásuk

 

B2B marketing minden platformon egyszerre: ezzel csupán az a probléma, hogy a cég mindenütt elkezd ész nélkül (nulla célzással) hirdetni, tetemes mennyiségű pénzt elemésztve feleslegesen, ráadásul azzal sem számol, hogy a B2B marketing aktivációs fázisa hosszú. 

 

Ennek megoldásaként a marketing büdzsé megtervezését javasoljuk, mégpedig úgy, hogy figyelembe vesszük a hosszabb időtartamot (ami körülbelül 6 hónap, plusz az átlagos sales ciklus hosszának felel meg) az első eredmény megjelenéséhez. A sikerhez folyamatos kommunikációra lesz szükség, azaz érdemesebb kevesebbet költeni, de azt viszont ésszel és tervezetten. 

 

Szintén gyakori hiba, hogy a vállalatvezetők, vállalkozók nem fordítanak figyelmet a nem konvertáló leadekre. Ez lényegében hasonló, mint az elsőként vázolt eset, hiszen itt is arról van szó, hogy megy ezerrel a hirdetés, aki “lepattan”, azt általában lesajnálják, leszólják, pedig B2B-ben ritkán esik meg az, hogy a kiváló ügyféljelöltek azonnal ráharapnak a csalira. 

 

Ezekkel az értékes “alapanyagokkal” nem foglalkozni vétek volna. A megoldás a részletes customer journey kidolgozása a nem konvertáló leadekre, illetve fontos az elköteleződés erősítésére, segítésére koncentrálni. A jó hír, hogy számos olyan eszköz rendelkezésünkre áll, amelyek ebben a hasznunkra lehetnek. Például retargeting, email marketing, videós tartalmak és még sorolhatnánk.

 

A legnagyobb félreértés a B2B marketing kapcsán

 

Nagyon sok vállalat úgy véli, hogy a marketing azzal egyenlő, hogy pörögnek a hirdetések, a beérkező leadekre pedig azonnal ráugrik egy-egy saleses kolléga, akik majd ügyesen behalásszák ezeket a hideg leadeket. 

 

Sajnos ennél nagyobbat aligha tévedhetnének. A valóságban ugyanis mindez nem így működik. Ennél a “betegségnél” kimarad a leadek automatikus felmelegítése, enélkül pedig nem is meglepő, ha nem jönnek az eredmények, vagy messze nem olyanok, mint várnánk.

 

Elsőként el kell fogadni a tényt, hogy a PPC nem egyenlő önmagában a marketinggel, ugyanakkor fontos megérteni azt is, hogy miért lényeges a leadek kezelése, egyáltalán hogyan érdemes ezt menedzselni, valamint nem maradhat el a SQL/MQL arány mérése sem. A cél, hogy ez minél magasabb legyen. 

 

Végzetes hiba: ha nincs automatizálás

 

Nem maradhat ki a sorból a következő súlyos hiba sem, azaz hogy nem foglalkozik a cég a marketing automatizálással, holott elérhetők olyan B2B marketing eszközök, amelyekkel könnyedén belefoghatunk, ráadásul csatornánként külön is indíthatunk pilot projektet. Ehhez persze szakemberek segítségét is igénybe vehetjük, például a 7Blog online marketing ügynökségét.



 

További híreink
Orbán: Nem tartóztatják le azokat, akik részt vesznek a Pride-on - egyelőre csak pénzbüntetés vár rájuk
A magyar miniszterelnök szerint senkit sem fognak letartóztatni, aki részt vesz a Pride-felvonuláson, de pénzbírságra számíthat az, aki megszegi a törvényeket – írta az MTI.
2025-03-24 10:45:33, Hírek, Színes Bővebben
Ezt a küzdelmet tömeges, de békés ellenállással lehet megnyerni
Őszintén szólva úgy jöttem el a Margit hídról, hogy ordítani tudtam volna és remegett a gyomrom a dühtől.
2025-03-21 10:03:59, Hírek, Színes Bővebben
Idén két március 15-e volt
Két március 15-i ünnepség volt idén is, az egyik Orbán Viktor Nemzeti Múzeumnál tartott rendezvénye a másik az Andrássy úton Magyar Péter és a Tisza Párt támogatóinak gyű...
2025-03-18 11:06:38, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Lemondta Puzsér Róberttel tervezett beszélgetését Magyar Péter, miután a kormánymédia előszedte a publicista e...
Bővebben >>