. Ma Emma napja van.
A diplomája és nyelvvizsgája is ál az áldoktornak?
2013-11-17 17:57:30
A diplomája és nyelvvizsgája is ál az áldoktornak?

A diplomája és nyelvvizsgája is ál az áldoktornak?

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának, Tolnai Jánosnénak azonnali hatályú felmentését kéri az önéletrajzára vonatkozó valótlanságokra és a szervezet törvénytelen működésére hivatkozva; egyúttal lemondásra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert az Együtt-PM szövetség.

 

Jávor Benedek országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, „a politikai szintre emelkedett nyelvvizsgabotrányok első áldozata” az OKTVF főigazgatója, akinek életrajzából „tragikus hirtelenséggel” eltűnt az angol C típusú középfokú nyelvvizsga. Hozzátette, nem ez az egyetlen bizonytalan adat a kormányzati portálon szereplő hivatalos dokumentumban, a főigazgató doktori címe egy Amerikában bejegyzett „kamuegyetemtől” származik, amelynek a székhelyére egy metálzenekar kiadója van bejegyezve.

 

Az ellenzéki politikus úgy folytatta: nem tűnik valószínűnek az sem, hogy Tolnai Jánosné a Kandó Kálmán Főiskola Villamosmérnöki Karán szerzett villamosmérnök-informatikus diplomát, az intézmény jogutódjaként működő Óbudai Egyetem szerint a főiskolának soha nem létezett villamosmérnöki kara, sem ilyen szakon nem volt képzés.

 

Jávor Benedek szerint az ezt feltáró közleménye után az önéletrajz megváltozott, de az ekkor megnevezett kar sem létezett, ráadásul a főigazgató öt év pontossággal nem tudta megmondani, hogy mikor szerezte a diplomáját: a korábbi önéletrajzában 2004 szerepelt, az újban 1999.

 

A PM társelnöke úgy véli, a főfelügyelőség törvényes működéséhez is számos kétség fér. Példaként említette, hogy noha az adatvédelmi hatóság is feltárta, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága nem felel meg a törvényi előírásoknak, és hiánypótlásra szólította fel a szervezetet, ennek nem tettek eleget. Jávor Benedek kitért arra is, hogy Szabó Máté korábbi ombudsman pedig azt állapította meg, hogy az ügyfelekkel folytatott konzultációkra olyan díjakat szabtak meg, amelyekre nem volt jogszabályi alapjuk.

 

A képviselő jelezte: a vidékfejlesztési miniszter az ezeket firtató kérdésekben minden alkalommal kiállt a főigazgató mellett. Szavai szerint a főigazgatónak „nem lehet tovább falazni”, azonnali hatállyal fel kell menteni, Fazekas Sándornak pedig viselnie kell a politikai felelősséget és le kell mondania a miniszterségről.

 

Alaptalan vádaskodásnak nevezte az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) Jávor Benedeknek, a Párbeszéd Magyarországért társelnökének Tolnai Jánosné főigazgatóra vonatkozó pénteki állításait.

 

A főfelügyelőség MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: elképedve állnak „az Együtt-PM társelnökének alaptalan és valótlan tartalmú vádaskodása előtt”. Az OKTVF sajnálattal veszi tudomásul, hogy „bizonyos személyek, politikai karrierjük esetleges sikeréért, bárkit, bármikor képesek lejáratni, alaptalanul bűncselekményekkel megvádolni, rágalmazni és bemocskolni” - tették hozzá.

 

Jávor Benedek az Együtt-PM szövetség nevében Tolnai Jánosnénak, az OKTVF főigazgatójának azonnali hatályú felmentését kérte az önéletrajzára vonatkozó valótlanságokra és a szervezet törvénytelen működésére hivatkozva. Elmondása szerint a főigazgató diplomáját egy nem létező karon, doktori címét egy Amerikában bejegyzett „kamuegyetemen” szerezte, nyelvvizsgája pedig a nyelvvizsgabotránnyal összefüggésben eltűnt az önéletrajzából. A független országgyűlési képviselő emellett úgy vélekedett, hogy a főfelügyelőség törvényes működéséhez is több kétség fér.

 

Bonus track: aki élőben is akarja látni a főigazgató asszonyt, itt egy videó, a korábbi, Kvittek Zrt-s időkből, amelyben a zöldhatóság vezetője egy akkora szőrmebundában nyilatkozik, hogy majd agyonnyomja


 

Tolnainéhoz hasonló Pro-Deós díszdoktorok listája és az állovagrend által jegyzett kamuegyetemen szerezte doktori címek illusztris társasága.

 

Némi Google-kereséssel kideríthető, hogy a Tolnainéhoz hasonló Pro-Deós díszdoktorok listája szintén illusztris társaság. Az állovagrend által jegyzett kamuegyetemen szerezte doktori címét mások mellett Dr. Lázár László alias VV Laci, Dr. Gyenes Levente gyömrői polgármester, Dr. Vida János exrendőr, biztonsági vállalkozó, a TiniGuard szolgáltatás megalapítója, Dr. Albino Malungo, Angola Dél-Koreában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, egész sor harcművész, sőt még Dr. Elek István Monaco tiszteletbeli konzulja, a Diplomata Magazin tulajdonosa, az ATV résztulajdonosa is. Az álegyetem honlapján dékáni ügyvivőként nemrégiben még az a Lengyel Zoltán korábbi fideszes, majd MDF-es országgyűlési képviselő szerepelt, aki 2007-ben összeverekedett az igazoltató rendőrökkel, ezért később felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

 

Sok dolog van ami csodálatos, de az országos zöldhatóság vezetőjének diplomabotrányainál alig van csodálatosabb. Meg annál is, amilyen kitartással, tűzön-vízen át, a törvénytelenségekre is fittyet hányva, Fazekas miniszter védi ezt a botrányhős politikai kalandort.


Forrás: MTI, javorbenedek.blog.huatlatszo.hu

PJ

 

 

 

Utoljára frissítve: 2013-11-17 19:10:53

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>