. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A biankó lemondólevelek tartják rövid pórázon a gyömrői képviselőket?
2016-07-26 13:28:31
A biankó lemondólevelek tartják rövid pórázon a gyömrői képviselőket?

A biankó lemondólevelek tartják rövid pórázon a gyömrői képviselőket?

A kormányhivatal tájékoztatása szerint hiába választják újra Gyenes Leventét, voksolás után is ugyanaz a jogi helyzet fog fennállni, azaz a képviselőknek szavazniuk kell majd a városvezető méltatlanságáról. Ugyanakkor a Gyömrő 2000 Kör korábbi elnöke megerősítette, hogy léteznek azok az előre megírt lemondó nyilatkozatok, amelyek a szervezet önkormányzati képviselőinek döntéseit befolyásolhatják.

 

A korábbi választások idején csak kósza hírként terjedt az az információ, miszerint egy előre kiállított lemondó nyilatkozatot írattak alá a Gyömrő 2000 Kör képviselőivel. Az állításokkal sosem foglalkozott a Gyömrői Hírhatár, hiszen a szóbeszéden kívül semmi sem támasztotta alá annak létét. Először egy hat évvel ezelőtti blogban lehetett olvasni az állítólagos biankó lemondólevelekről. A blog akkor így fogalmazott:

 

„ [Gyenes Levente] lemondó-nyilatkozatot töltetett ki minden leendő frakciótagjával, még a kampány idején. Tehát előre megfogalmaztak egy levelet, amiben az állt, hogy az adott képviselő lemond a képviselői tagságáról. Ezt mindenkinek elkészítették személyre szólóan. Csupán egyetlen dolog hiányzott ezekről a papírokról ahhoz, hogy hitelessé váljanak. A polgármester aláírása. Ezek a papírok ott feküdtek Gyenes Levente íróasztalának fiókjában. S ezeket a papírokat bármikor elő lehett kapni, ha egy képviselő a Gyömrő 2000 Körből úgy viselkedett, ami nem tetszett a polgármesternek. Akinek csak alá kellett írnia az előre elkészített nyilatkozatot és az illető már repülhetett is a testületből. Búcsút intve a tiszteletdíjnak és azoknak a kapcsolatoknak, ami csak egy önkormányzati képviselőnek dukálhat.”

 

A blogbejegyzés állításait idén márciusban egy korábbi önkormányzati képviselő erősítette meg saját Facebook oldalán. Az ügy pikantériája, hogy az állítólagos törvénytelen lemondó nyilatkozatok létét épp a Gyömrő 2000 Kör egykori elnöke és volt önkormányzati képviselője erősítette meg. Balogh Béla ráadásul évekig a város pénzügyi bizottságának vezetője is volt, a bizalmi pozícióra maga Gyenes Levente jelölte. A Gyömrő 2000 Kör korábbi elnöke így fogalmazott közösségi oldalán:

 

„Eljátszom a gondolattal, hogyan lehetne rákényszeríteni a még regnáló városvezetést, bizonyíthatóan adja vissza a 2000 Körös képviselőknek a zsarolással kicsikart aláírt, de nem dátumozott lemondó leveleiket. Ez létezik, mivel már a kibővített frakció ülésen is szóba került. Ezekkel a zsebükben könnyű volt elérni, hogy az egyre szűkülő Közmeghallgatásokon csak a polgármester válaszolhatott a lakosság által feltett kérdésekre, s ez a fórum is egyre inkább érdektelenségbe fulladt. Ugyanezzel a megoldással szintén bizalmat kapott a polgármester az általa kezdeményezett és a 2013.-ban megtartott álságos bizalmi szavazáson"

 

Egy ilyen nyilatkozat túl azon, hogy a döntéshozók zsarolására alkalmas lenne és bűncselekménynek számítana, adott esetben az augusztus 28-ra kiírt időközi választás utáni időszakra is nagy hatással lehet.

 

Hiába nyer Gyenes, nem maradhat polgármester

 

A Pest Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint, ha újraválasztanák a volt polgármestert, ugyanaz a jogi helyzet állna fenn továbbra is, mint a választást megelőzően. Azaz hiába nyeri meg a lemondott polgármester a választást, méltatlanság miatt a képviselő-testület a határozatával megszünteti Gyenes Levente megbízatását.

 

Az tehát a kormányhivatal tájékoztatása alapján bizonyos, hogy az expolgármester újráválasztásával jelentősen elhúzódna az átmeneti időszak Gyömrőn. A városvezetés működése csak abban az esetben állhat helyre, ha Kovács István (Magyar Munkáspárt), vagy Horváth István (független) nyeri a választást. Ráadásul a kislétai esetből is tudhatjuk, hogy Gyenes győzelme esetén, ha a képviselő-testület nem olyan döntést hoz, amit számára a törvény előír, akkor bírósági eljárással akár másfél évre is megrekedhet a település működése.

 

A Gyömrő 2000 Kör kampánycsapata ezzel nyilvánvalóan tisztában van. Annak megítélése, hogy mennyire tisztességes saját választóikkal elhitetni azt, hogy a Gyenes Leventére leadott szavazatok nem eleve elpazarolt szavazatok, s azok nem az önkormányzat működését fogják tovább bénítani, az természetesen nem a Gyömrői Hírhatár feladata. Az viszont bizonyára sokakban felvetődik majd, hogy Gyenes Levente újraválasztása és a méltatlansági eljárás újrakezdése esetén lesz-e szerepe az állítólagos előre megírt lemondó nyilatkozatoknak.

 

GYH

Utoljára frissítve: 2016-07-26 20:39:32

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Vélemény Bővebben
Óda a szódáshoz
A Jó itt élnisek megkezdték a leválást Gyenesről
2022-10-25 11:43:20, Hírek, Vélemény Bővebben
Elhúzták a nótáját
Állandó szerzőnk Ludovik A. véleménycikke
2022-10-23 20:02:08, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>