. Ma Gedeon napja van.
41 vádlott áll bíróság elé Monoron
2014-11-20 22:21:41
41 vádlott áll bíróság elé Monoron

41 vádlott áll bíróság elé Monoron

Vesztegetés és más bűncselekmények miatt negyvenegy vádlottat állítanak bíróság elé az úgynevezett nyelvvizsgabotrány ügyében, az első tárgyalást november 25-én tartja Monori Járásbíróság a Budapest Környéki Törvényszéken.

 

Koszta János, a törvényszék szóvivője csütörtökön elmondta: a tárgyalásokat - kirendelés alapján - a Budapest Környéki Törvényszék bírájának vezetésével, a törvényszék budapesti központi épületében tartják, várhatóan hatalmas sajtóérdeklődés mellett. A vádlottak - Sz. I.-né és negyven társa -, valamint jogi képviselőik nagy száma miatt a tárgyalóterembe csak előzetes regisztrációval lehet majd bejutni. Az első két tárgyalási napon, kedden és csütörtökön a vád ismertetésére kerül sor - tette hozzá a szóvivő.

 

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást, és 41 ember ellen emelt vádat önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon. Több mint kilencszáz gyanúsított esetében egyelőre vádelhalasztást, huszonötöt megrovásban részesítettek, körülbelül harminc emberrel szemben pedig - mivel nem lehetett bizonyítani bűncselekmény elkövetését - megszüntették a nyomozást.

 

Felidézte: a bizonyítványok korrupciós megszerzésére szakosodott bűnszervezet mintegy tíz éven keresztül tevékenykedett, a felszámolása 2013 márciusában kezdődött meg. A bűnszervezet tagjai személyesen, újságokban, szórólapokon toborozták azokat, akik nem tudással, hanem pénzért akartak németből vagy angolból közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgához jutni. A jelentkezőktől a szervezők eltérő, a vizsga szintjéhez, illetve a vizsgázó anyagi helyzetéhez igazodó árat kértek százezer és kilencszázezer forint között - említett példát a szóvivő.

 

A bűnszervezet tagjai Budapesten, Vácon és Vecsésen működő nyelvvizsgáztató helyek dolgozóinak megvesztegetése révén előre megszerezték az írásbeli és laborfeladatokat, és ezekből személyre szabott megoldásokat készítettek, amelyeket a vizsgázók vagy e-mailben, vagy személyesen kaptak meg. A vizsgáztatók a szóbelin előre egyeztetett kérdéseket tettek fel - fűzte hozzá Gyugyi Csilla.

 

Havonta átlagosan harmincan jutottak ilyen módon nyelvvizsgához; köztük 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 büntetés-végrehajtási dolgozó, 48 tűzoltó, valamint több ügyvéd, egyetemi oktató, végrehajtó és élsportoló is volt.


Gyömrői Hírhatár/MTI

Fotó: Illusztráció

 

 

 

 

További híreink
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – ak...
Bővebben >>