. Ma Auguszta napja van.
2017 is a fejlesztések éve lesz Monoron
2017-02-22 13:39:24
2017 is a fejlesztések éve lesz Monoron

2017 is a fejlesztések éve lesz Monoron

A tervezett fejlesztések egy része saját forrásból valósul meg és vannak olyan tervek is, melyhez kormányzati támogatást kapott városunk – írta a monor.hu. Bár a város költségvetését még nem fogadták el – erről várhatóan a február havi soros ülésen döntenek – az előzetes várakozás szerint önerőből folytatódik két fontos program. Az elmúlt két évhez hasonlóan közel 20-20 millió forintot tervez költeni az önkormányzat a járdák építésére és az iskolai vizesblokkok felújítására. Az összeghatár megállapításánál idén is fontos szempont, hogy a kivitelezési munkákra helyi vállalkozók pályázhassanak. Korábbi döntés volt négy gyalogátkelőhely kialakítása a városban, ezek megvalósítására az idei év első felében lehet számítani.

 

A fenti fejlesztések fontosak, ezzel együtt természetesen legalább ennyire érdekli a közvéleményt is a város elmúlt néhány évének legnagyobb építkezése, a városi sportcsarnok kivitelezése. Az idei év végére kell átadni a kormány támogatásából épülő multifunkcionális csarnokot, melynek kivitelezési szerződését január utolsó napjaiban írták alá. A több mint egymilliárd forint értékű, jelentős beruházásról folyamatosan beszámolunk majd a városi médiafelületeken. Szintén állami támogatásból újul meg a Petőfi utcában, az egykori kisegítő iskola épülete. Az épület eredeti állapotának helyreállítását célzó terveket részletesen bemutatjuk a közeljövőben. A munkák befejezését követően ez az épület ad majd otthont a Tankerületi Központnak. A környező közterületek is megújulnak majd: a Petőfi Sándor utca Virág utca és Széchenyi utca közötti szakaszán díszkővel és térburkolattal ellátott, parkosított környezet kialakítása a cél. A támogatás további részét városszerte útépítésekre szeretné fordítani a városvezetés.

 

 A tervezett sportcsarnok látványterve

 

További tervek között szerepel néhány hasonlóan fontos beruházás. Ezek forrását jellemzően sikeres pályázatok elkészítésével szeretné előteremteni az önkormányzat. Több hónapja zajlanak a tárgyalások a monori szakrendelő felújításáról. Ha a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fenntartásában működő intézmény megújítására tett tervek megvalósulhatnak, akkor akár már idén elkezdődhet a régóta várt fejlesztés az évente közel 200.000 beteget fogadó intézményben. Szintén pályázatot nyújtott be városunk a Balassi Bálint utca aszfaltozására: a Klapka és a Lőcsei utca közötti szakasz az év második felében készülhet el.

 

Zsombok László polgármester beszélt még egy, előkészítési szakaszban lévő tervről is. A 4-es számú gyorsforgalmi út építésének kezdetével, számítani lehet arra, hogy Monoron is megerősödik egy olyan vállalkozói érdeklődés, mely szükségessé teszi az üzleti infrastruktúra fejlesztését. Ez nem kimondottan egy ipari park terveit jelenti, hanem egy olyan üzleti park, üzleti terv összeállítását, mellyel meggyőzhetőek az érdeklődő befektetők, arról, hogy érdemes Monoron telephelyet kialakítaniuk.

A fenti tervek alapján is látható, hogy izgalmas, fejlődést mutató év áll Monor előtt, melynek hatásait közép- és hosszútávon is élvezheti majd a város lakossága.

 

Utoljára frissítve: 2017-02-22 13:39:35

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>